Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1975 (HU BFL XXXV.18.a/4)

1975-07-31

- 3 -A szövetkezeti tulajdon szocialista tipusu meghatározása nem vita­tott. Sikerült megértetni egyrészt az ipari szövetkezetek tévé­­kenységének szükségességét, a szövetkezetek lakossági szolgálta­tást fejlesztő feladatait, másrészt a termelőszövetkezetek ipar­­szerit termelésének további feladatait# t Vita, téves nézet az állami és, szövetkezeti tulajdon továbbfej­lesztésének értelmezésében, a megvalósitás módjában jelentkezett. Többen a TSZ-tuie-jdon fejlesztése alatt annak államosítását értik, a társulások, közös vállalkozások útját pedig Íróasztal és adni­­nisztrativ létszámszaporodásnak minősitik - különösen a tömegok­tatásban résztvevők közül. A tulajdonkérdésekben a legnagyobb aktivitást, vitát a személyi tulajdon helye, szerepe, mértéke kérdései váltották ki. Egyetér­tés fogadta azt, hogy úgy kell továbbfejleszteni, hogy gátat . vessen a nem munkából származó, szocialista elveket sértő jöve­delem keletkezésének. Jelentősnek tartják a határozatban foglalt kritériumokat, de megvalósíthatóságát megkérdőjelezik. Az eddigi korlátozó intézkedéseket és azok cégróhajtásának ütemét nem tart­ják kielégítőnek, sok "kiskaput" találnak a rendelkezésekben, és C' ezek miatt is hangoztatják kétségeiket. Több helyen felvetődött, hogy a növekvő személyi tulajdon egyre jobban elkülöníti az embereket egymástól, magatartásukat, gondol­kodásmódjukat, életvitelüket rossz irányba befolyásolja. A Programnyilatkozat tulajdonviszonyokkal kapcsolatos célkitűzé­seit a felületes megközelítés miatt félreértik. így például n föld magántulajdonának korlátozását, az állami tulajdonú föld eladásának későbbi megszüntetését egyesek az üdülő-telkek és a már meglévő nyaralók áll amcsi.fásaként értelmezik. A társadalmi fejlődés mai folyamatainak osztályalapját, a munkás.:: os_z t á ly_. v.eze tőszer epének szükségességét értik, elfogadják. Egyre több tapasztalat alapján ennek helyi megnyilvánulását, a pozitív tendenciák erősödésével példázzák. * 4 - I ____________ _ 14-___________

Next

/
Thumbnails
Contents