Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1975 (HU BFL XXXV.18.a/4)
1975-07-10
Ha a vállalat I, félévi számait nézzük, akkor arra kell felhívni a figyelmet, hogy egy heroikus küzdelem előtt áll a gyár, mert az. év első öt hónapjában az éves szintre tervezett 12 %-os termelékenység javulással szemben 2-3 %-os csak a javulás, ami a II. félévben l a figyelmet nem kerülheti el. Vállalati szinten el kell érni a 10-12 %-os termelékenységi javulást, s ennek érdekében a vállalati gazdasági és politikai vezetésnek oda kell hatni, hogy ez teljesüljön is. Javasolom, hogy a Végrehajtó Bizottság fogadja el az elő^ terjesztést, de célszerűnek tartom, hogy egy intézkedési terv ké-1 szitásét elkezdjék, hogy a célkitűzéseket tudják teljesiteni. A jövőt illetően alapvető feladatként említem a rekonstrukció minél előbbi tm befejezését és a termelési volumen teljesítésére való felkészülést. Dohoczki József et.r A KB) decemberi határozatát nem könnyű feladat végrehajtani és nálunk ez még nehezebb körülmények kxMiü között sikerül. A rekonstrukció el« húzódása sok gondot okozott a vállalati gazdasági és pártvezetésnek és egy kicsit a hangulatra is ránoymta a bélyeget. uozzájárult hogy a vállalat gazdasági- és politikai vezetése nagyon friss, ami szintén nehezítette a helyzetet. A szocialista munkaversennyel kapcsolatosan* többet foglalkoztunk ezzel a témával, de az Írásos anyagban csak ennyit tudtunk rögzíteni, A szocialista munkaversenynél elsődlegesen k Ítélem meg a vezetők feladatát, hogy ne a dolgozóktól akarjuk számon kérni, hogy a munkaverseny hatásosabb legyen, hanem mi, vezetőkjnadjuk meg a feltételt. Pontosnak tartom az anyagi ösztönzését a munkaversenynek és ezen el is fogunk gondolkodni. Visi Dezső et.t A vitában elhangzott vállalati belső problémák mellé naponta jelennek meg újabb problémák, pl. alkatrész ellátás stb. Fedezet számításokkal fogjuk a jövő évi tervet összeállítói ezen problémák enyhítése érdekében. t */# • » -—--------------------------------------------------------------------------------------------—— ----------------------------------------------L_______________________________________ i- 8 -