Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1975 (HU BFL XXXV.18.a/4)

1975-07-10

ói Összefoglaló; Kovács Károly et.: A vállalat pártbizottsága és gazdasági vezetése a.KB decemberi határozatának helyi végrehajtásáról adott számot. A végrehajtás kapcsolatban van az éves termelési programmal és annak teljesi- i tésével. A vitában és a szóbeli kiegészítésben elhangzott, hogy a vállalat a KB-i határozat végrehajtása és a saját helyi programjának tel­­jesitése terén a félév során elmaradásba került. Az egyes mutató­­, számoknál jelentkező elmaradás eltérő nagyságrendben jelentkezik, de a munka eredményességére negativ hatással von. A rekonstruk­ció befejezésének elhúzódása és az ebből adódó belső gondok is hátráltatták a munkát. A beruházásban jelentkező elmaradást is meg kell említeni, mert a munkára ez szintén kihatással van. A rekonstrukciós programon be­lül jelentkezik a mezőkövesdi gyár kialakítása, egyes termékek letelepítése, a gyártás megszervezése, a kooperációs anyagszállí­tási gondok ós problémák, továbbá a rekonstrukcióhoz kapcsolódóan a népgazdaság helyzetéből adódó külkereskedelmi korlátozások, ame­lyek a beszállításokat akadályozzák ebben az időpontban. Jelentős nagyságrendben kapcsolódik ehhez a,fizikai és alkalmazotti állományú dolgozók szemléletbeli kérdése is. Mindez jelentős ha­tással volt a félév során az elmaradásra. Ezért a vállalat a múlt évi bázishoz viszonyítva elmaradt, bérfejlesztés vonatkozásában pedig tullépsbe került. Ez azt jelenti, hogy a KB határozat végrehajtását illetően is elmaradások vannak. E tekintetben csak a jószándék érdemel el­ismerést, de a végeredmény nem. I A legnagyobb erőfeszítést a vállalatnál a vezető, irányitó appa­rátusnak kell tenni. Ez a mozgalmi apparátus résztvevőit is érin- i ti. —-— -------------------------------------------------------------------Y. - «... I . ___________________—---------------------—--------—— -----------------------------------------­• ■ -­i- 9 -

Next

/
Thumbnails
Contents