Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1975 (HU BFL XXXV.18.a/4)
1975-07-10
számára a tőkés export fokozását, az, import csökkentését a gazdaságosan kell teljesíteni. A párthatározat egyértelműen a gazdaságos termékszerkezet kialakításával foglalkozik. Az igazgató elvtárs tájékoztatása alapján nagyon szükséges kérdésre hivom fel az elvtársak figyelmét, a hatékonyóg kérdésére és a bérhelyzetre. Junius hónapban kijött a kormány határozat a bérkérdéssel .kapcsolatban, hogy milyen mértékű bérfejlesztést lehet végrehajtani. Az AUTOVILL- nél lemaradás tapasztalható, létszám vonalon pedig emelkedés van és ha nem tudják az elvtársak az éves célokat megvalósítani, akkor a bért, amit adtak nem tudják megfelelően ellensúlyozni és az év végén problémák lesznek. Felhívom a társadalmi és pártszervezet ^ figyelmét, mert nyereség szempontjából is probléma lehet a tavalyi évhez képest. A munkaverseny mozgalom olyan hatalmas erő a vállalat vezetése kezében, amellyel ha jól állnak a vállalatok, akkor sok létszámjgg^lémát meg lehet oldani. Megfelelő célirányos munkaverseny betása pénzügyi ösztönzővel alátámasztva szárnyakat ad az embereknek rövid és hosszútávon és sok lemaradást be tehet hozni. Udvari László et.r A gyárat két külső gazdasági tényező határozza meg: a jármfifejlesz^ tési program és az elhatározott rekonstrukció. A legutóbbi infor^ mációk szerint a járműfejlesztést programon belül további növekedés várható, s ennek ismeretében kell megítélni az AUTOVILL Vállalat termelési volumen növekedési célkitűzéseit és teljesítését, amelyet az igényekhez képest kell majd vizsgálni. Egy sajátos helyzetben lévő vállalat az AUTOVILL, akinek nem a termékstruktúrájával van baj, hanem a termelési volumen növekedését kell olyan szintre hozni, mint amilyet a rekonstrukciós gazdasági számítások igényelnek. A számok jelzik hogy milyen hatalmas felelősség hárul a vállalat vezetőire, és ebben a helyzetben nekünk nem lenne célszerű arra ösztönözni a vállalat vezetését, hogy a tőkés exportot fokozza, mert ebben a helyzetben veszélyezteti a Szovjetunió és ! NDK iránti exportot. I ■ L--_---------—-------------------á v»- 7 -