Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1973 (HU BFL XXXV.18.a/4)

1973-09-20

* j-2-. Az életszínvonal növekedése, a munkások, dolgozók anya­gi és szociális körlilményeinek országosan kedvező ala­kulása, szükségszerűvé tette számunkra is, hogy lépést tartsunk a fejlődéssel. Egyértelművé vált előttünk, hogy ha a növekvő igényeket ki akarjuk elégíteni, akkor meg kell teremtenünk a korszerű termelés és gazdálkodás fel­tételeit. Az akkori elemzéseink azt mutatták, hogy a kötőelem igé­nyek nemcsak mennyiségileg, hanem minőségileg is növek­szenek. ezen túlmenően jelentős választók eltolódás mu- i tatkozik, főleg a magasabb műszaki paraméterekkel ren­delkező termékek felé. A vállalat rendelkezésére álló pénzeszközök /P-alap/ gyártásunk magas eszközigényessége miatt, nera-hogy a szűk- .11 séges strukturális változások megvalósításéhoz, hanem még a szükséges szinttartáshoz sem nyújtottak fedezetet. Ez a tény behatárolta a vállalat szociális fejlesztési k lehetőségeit is. Az adott helyzet megváltoztatás érdekében a gazdasági vezetés a mozgalmi szervek bevonásával kidolgozta az 1971-78 időszakra vonatkozó kapacitábővitésőel egybe­kötött rekonstrukciós beruházás irányelveit, amelyeket a felső szervek elfogadtak és azóta is támogatják an­nak végrehajtásét. r’­Elképzeléseinket megvitatták, megerősítették a párt és mozgalmi szervek testületéi /PB, VB, VSZT/. Ismertettük programunkat taggyűléseken, termelési tanács­kozásokon stb. Dolgozóink ismerik légfontosabb célkitű­zéseinket, fejlesztési programunkat, bíznak abban, hogy a rekonstrukció befejezéséig fokozatosan javulni fognak munka- és szociális körülményei. A vállalati VB, PB, VSZT és a gazdasági vezetés rendsze­„_v résén foglalkozik a beszámolónkban érintett kérdésekkel. ( /1.-2.-SZ. melléklet/ A munkások jövedelmének alakulása a vállalatnál és gyá­rainkban. A vállalat 1968-ban az uj gazdaságirányítási rendszer adta lehetőségekkel élve bérpolitikáját a termelés és a ! termelékenység növelésének szolgálatába állította. A gyárak részére, tevékenységük függvényében, önálló bér­gazdálkodási hatáskört biztosított is a nagyobb termelé­si egységeknél decentralizált bérezési, premizálási és jutalmazási rendszert vezetett be. i I 10----—.....gj * ■' - • I r ’*■*■"** ... *-»***# |

Next

/
Thumbnails
Contents