Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1973 (HU BFL XXXV.18.a/4)

1973-12-21

•• :p / Harmadik oknak tartom, hogy ilyen helyzetbe kerültek, hogy nem ügyeltek arra, hogy rendszeres pcártélet legyen, mert ez is már fegyelemre intené az elvtársakat. A vezetőségnek egységesnek kell lenni, csak ilyen körülmények között lehet a munkát kollektivan végezni. Adni is kell a feladatokat, de azokat számon is kell kérni. Ha Prey elvtárs és a csucsvezetőség tagjai elgondolkoznak, akkor az elvtársak képesek arra, hogy ezt a pártszervezetet rendbe hozzák. Ehhez az-kell, hogy elvi alaponon dolgozzanak, ne legyenek elnézőek. A jelentést elfogadom, a határozati javaslatot megfelelőnek tartom. ■W : • . Hegyi Gyula elvtárs: Á brigadvizsgálatot reálisnak tartom javaslom fogadjuk el. , Ha összevetjük a két jelentést akkor látjuk, hogy ez nincs szinkronba, és itt a gond. Általában az eszmei, politikai munkát az elvtársak a vállalatnál pozitiven értékelik. \ *' Ugyanakkor ez elválaszthatatlan a pártépitő munkával, ahol viszont nem dolgoznak megfelelően, ezt maguk is elismerik. Tehát itt is látszik, hogy ellentmondásos a saját jelentésük is. A brigádvizsgálat javaslatai kiegészítik mostmár a felül­vizsgált jelentést. Merényi Perenc elvtárs: Ha a Kéziszerszám csucsvezetősége rendet, fegyelmet nem tart, hogyan lehet ott megfelelően irányítani a munkát. Hogyan lehet vezetőségen, párttagságon belül akár politikai, akár cselekvési egységet kialakitani, ahol nincs meg az a tennivaló, ami szük­séges. A legalapvetőbb, hogy az alapszervezetek is rendet tudjanak tenni. Hogyan csinálják az alapszervezetek, ha a csúcs­­vezetőségtől nem kapnak konkrét, megfelelő irányitást. A helyi politikai kidolgozásért elsősorban a csucsvezetőség a felelős. Ez nagy elmaradás, itt komolyan kell változtatni, és ehhez kell a kollektiv munkája a vezetőségnek. r Példát mond: amikor az egyik havi taggyűlésre a kerület váz­latot adott, azon nem változtattak, sajnos feladatokat nem rN tettek hozzá, hanem egy az egyben felolvasták. Határozati javaslathoz javasolja:- második pontként-, a főbb témákról a feladatokat, határoza­tokat Írásban terjesszék elő. Végül felveti a Kéziszerszám csucsvezetősége felé, hogy gon­dolkozzanak el kommunista felelősséggel azon, hogy^az a jelen­tés is más amit a brigád hozott, és az általuk elkészített jelentés is más. Gondolkozzanak el a jövőre vonatkozólag, hogy milyen alapvető dolgokon kell változtatni, elsősorban a vezető­ségen belül. la^z irányitó "munkánál ilyen gondok vannak, akkor sajnos az egész pártszervezetnél gondok vannak. A legnagyobb hibának azt tartom, ho^y nem látom a felsőbb párt­­szervezet határozatainak érvényesülését, azért, mert a helyi viszonyoknak megfelelően nem dolgozzák azt fel. Ha itt nem történik gyors változás, akkor a munka többi részénél is vissza­esés fog bekövetkezni. A rendszeres, elvi alapokon nyugvó munka szükséges. A csucsvezetőség mellett nagymértékben elmarasztalom Prey elvtársat is. Komoly hibája az őszintetlenség, anit a két anyag között találtam. 4 H L-----------------------------—--- ' — I ' ........ - “ ■ v. .1 — - --3- *

Next

/
Thumbnails
Contents