Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1973 (HU BFL XXXV.18.a/4)

1973-12-13

ü I- 4 -i■I Í ':. rp </,G v""SSp??­megnövelt i^enybev cellel kellett, rogy dolgozzon, ez azonban a .felsőbb pártszervek előtt is ismert. Július 6.-án volt Budapesti VB előtt a Munkásőrség helyzete, ho0y a megnövekedett köve te l.nénmeknek, fel .datokn..k, hogy tudott eleget tenni, milyen további feladataik vannak. Ehhez a jelen­­g céshez üzemi =apasztálatokat is gyűjtöttek, amelyek a Bp.VB elé kerültek, egy r-.szére tört.nt intézkedés, más részével kap­csolatban felmerült, hogy túlzott igények is vannak, anit nem lehet kielégíteni. Tehát a felsőbb pártszervek látják az üzemi problémákat is, és ennek alapján, figyelembevéte lével határozta me0 a a 1 további feladatokat, a ni azt jelenti, hogy még egy ideig ez az átállás megnövekedett feladatokat jelent. Ez megköveteli, hogy az állomány képzése fokozatosan történjen. Ezt mindannyiunknak vállalni kell. Nem érti, hogy ez problémaként vetődik fel. Azt várnánk el mindenütt, hogy elsősorban a párt, állami, gazdasági vezetők ne a kifogásokat keressék, hanem ők legyenek azok, akik _ SS meggyőzően magyarázzák a határozatból adódó feladatok szükséges-i ségét. őŐ Az elhelyezés problémáját illetően; ez a népgazdaság helyzetétől is függ. Jelenleg Budapesten 4-5 olyan munkásőrség van, ahol még sokkal nehezebb a helyzet, mint a XIII.kerületben. I,.y elsősorban a másik néhány helyen kell megolaanj a problémát. Lehet, hogy az V. ötéves tervbe még bele fér a kerület problémájának megoldása, de ez félig sem biztos, mert itt igen komoly pénzösszegekről van szó. Grossnann elvtársi Optikailag is rosszul hangzik, hogy ni megkérdőjelezzük egy Politikai Bizottsági döntőst. Azt hiszi, amit Szaló elvtárs lel­ve tett, nem is a döntés megkérdőjelezése, hanem különböző irányból felmerült problémák. Vélem.nye szerint ez kétirányú;- túlzások is merülne fel, ami ellen feltétlen Jel kell lépni,- amikor az elvtársak, aint munkásőrök szóvá tesznek dolgokat, fn van sokszor egy rossz alapállás. j ( A továbbiakban a vezetők munkásőrségbe való bevonásának szük-C 1 ségessógéről beszélt. Nem tartja álláspontnak Rabi elvtársnő által felvetettek't sem. Őse szák elvtársS A hozzászólásokra reagál. Hordósi elvtárs: Javasolja, ho^y a beterjesztett jelentést a VB fogadja el. A jelentés jól tiirözi az 1975 évi munkát, mindazon feladatokat, amely a Parancsnokság és állomány előtt álltak. Ezeket megfelelő színvonalon végrehajtották. Javasolja a kiegészítés tudomásulvételét, mely az 1974 évi felada­tokat tartalmazza, /a Bp.Par.által kiadva/ Ezek a feladatok összhangban vannak a Budapesti Párt- Végrehajtók Bizottság^julius 6.-i határozatával, a felsőbb pártszervek elképzeléseivel is. Javasolja továbbá a Őse szák elvtárs állal említett szocialista verseny-értéke lés tudomásulvételét, és a meglévő egységeknek a serleg odaítélését. Az aknavető szakasz, mint önálló egység meg­szűnik, igy véglegesen maradjon birtokukban a serleg, inért a 2. század lövész egysegébe lesznek beosztva. # C 0 ! i '**------------------------------------------— ------------------------------------/

Next

/
Thumbnails
Contents