Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1973 (HU BFL XXXV.18.a/4)

1973-12-13

1 - - 5 - i a vitát illetően; a Honvédelmi és Politikai Bizo „t.;ág határoza­tából adódó feladatok ninél jobb színvonalon való megvulósitása a feladat a munkásőr egységekben, de az üzemi pártszervezeteknél is. Igaz, hogy ez nagyon sok gondot és problémát vet fel. El kell fogadni, hogy megfelelő körültekintéssel, szélesebb körben is lejebb kellett volna lépni e határozat tájékozbatásábaih.a pártszer­vezetek, vezetők és gazdasági vezetők felé. Ezt pótolni kell.- igaz, hogy ennek a határozatnak a végrehajtása sok esetben, pl. a felszerelések megfelelő, korszerű tárolása - gondot okoz. Ezeket a gondokat is csak társadalmi munkában tudják negoldani, ami szintén fokozza a munkásőrök igénybevételét /válfák,stb.kész/ -Hasonlóképpen probléma van a vízi szakasszal. Átvettek a BM ' Vízi rendészettől az ócsxa hajókat, amik állandó javítást igényel­nek, amit szintén csak társadalmi összefogással tudunk megoldani. &z az igénybevételt óriási módon növeli, nem be zélve az uj fegy­verzet és felszerelés karbantartásával.-Ugyancsak hasonló a helyzet a törzs tagjainál, pl. tervek,stb. ^ készítése. i 'UjM \ ^zek olyan pártié latiatok, amit végre kell hajtani os nekünk egy ^ i kerületi PVB-nek végre kell hajtani. Ezért jav solja, ho^y a Munkásőrségnek 1974 évi munkájához szükséges és igényel összes segítséget a le messzebbmenőkig adjuk meg. A Végrehajtobizottság az előterjesztést a fentiek szerint elfogadta. 3./ Napirendi pont: Hordási Elv társ: a.,,-.v. ... V . ; 'i.;--' Az 1974 évi munkaterv összeállítása az alábbiak szerint történt:- Egyrészt ismertté vált a budapesti Pártbizottság munkaterve, amely tartalmazza, hogy ebben a fél évben mit tart kötelezőnek a kerületi Pártbizottságok, Párt- Végrehajtó Bizottságok számára: 1•/ a kommunisták eszmei- politikai- cselekvési egységének, a pártdemokrácia fejlesztenének helyzete a kerület pártszerveze- ' JM teiben. 2. / a munkahelyi demokrácia helyzete, a pártszervezetek szerepe és tevékenysége. 3. / A vállalati középtávú tervezés tapasztalatai, az V. ötéves terv előkészítése. 4. / A Budapesti Pártbizottság vissza kiván térni a X. Kongresszus határozatának végrehajtására. Ez majd egy teljes ^-napirend­ként fog szerepelni. Lesznek olyan témák, amelyek átkerülnek a következő félévre /4 téma/|m^^^BÍ A 4 éves cikius 1974-ben jár le, a XI. kongresszus elkészítésének I és az ezzel kapcsolatos pártválosztások, kerületi küldő t térte ke z­­leta megtartásának feladataira is gondolni kellett. Ezeket még konkrétan megfogalmazni nem lehetett, miután a felsőbb pártszer­vek sem döntött;ék ezekben a kérdésekben. Ezért, ha a felsőbb párt- j szerv döntése megszületik külön munkate övben szerepeltetjük. Másrészt átnéztük az elmúlt évekoen tárgyalt napirendeket , hogy mellek azok a témák, amelyekre az elmúlt időszakban nem maradt idő, de s zükséges a témakörökkel foglalkozni. Fenti szempontok figyelembevételével került kialakításra a munka­­terv. A munka és üzemszervezés helyzete elgépelés miatt kétszer szerepel, I a junius 13.-3 dátumot törölni kell. , ■. ' * 4* ' 'i .'i ' . ,l!“í 1,1 ! ‘ '*/ i n ^ ,g ’ i ... ___ ___ _________________________ " _| " ■■ T": —— "" '■■•■• ^ ' -w .-——--—p^— , _, _ ^

Next

/
Thumbnails
Contents