Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1971 (HU BFL XXXV.18.a/4)

1971-11-04

íiv'-í -X; ' .- ■ >kf f . I 1-7-szervezetekkel. Az osztályértekezleteken rendszeresen napirenden szerepel a pártépités kérdése, az összetétel alakulása. Ilyen al­kalmakkor mődszerbeni megbeszélésre is sor kerül. Sőt ez évben két alkalommal tartottunk szervezőtitkári értekezletet, ahol a tag­felvétel alakulásán túl az előkészítésről, az ajánlók felelősségé­ről, és a felvételtkérővel való foglalkozásról is szót ejtettünk. Az az igazság, hogy ha a VB és az osztály osak egy fél évet nem foglalkozik kiemelten a pártépitéssel, akkor e tevékenység vissza­esik. így az osztály a napi politikai munka szerves részeként keze­li a pártépitést. . Javult a pártcsoportok munkája is, javult a pártszervezetek részé­‘ ről a feléjük nyújtott segítség és igényesség. Rendszeresebb a mun­kájuk értékelése, ma már a pártcsoportok pártépitő tevékenységgel is foglalkoznak. Ebben is benne van a PTO munkája. Az 197o-es választásnál 54 uj titkár lett megválasztva. Az elmúlt ^ hetekben az apparátus vezetése beszélgetést folytatott ezen titkárok- ^ kal. A velük való beszélgetés tapasztalatai alapján elmondhatjuk, * hogy nagyon sokra értékelik az apparátus segítését, melyet ahhoz nyújtottak, hogy a titkári funkcióval járó feladatot megismerjék és egyre jobban el tudják látni. Elmondották, hogy nagyon komoly mód­­szerbenl segítséget is kaptak. A kádermunkát a pártszervezetek általában a Pel. Biz. határozata alapján végzik. Megnőtt a választott testületek szerepe, felelőssége munkájuk hatékonyabb. Probléma a pártszervezeteknél, de az osztályon belül is, hogy a káderekkel való folyamatos foglalkozás nem megoldott. Az utánpótlás biztosítása nem tervszerű, éppen ezért jelenleg is az osztályon kádergonddal küzdünk. Nem megfelelő a káderek tervszerű iskolázásának kérdése sem. Az osztálynak ezen a területen alapvetően javítani kell a munkáján. Az osztály esetenként célvizsgálatokat is csinál, melynek tapasztalatait osztályértekezleten tárgyalja meg. Ilyen volt legutóbb az a felmérés, amely azt célozta, hogy a csúcs­­vezetőségek hogyan élnek és hogyan gyakorolják a döntési jogaikat. ^ Kiderült, hogy nemcsak a csucsvezetőségi titkároknál, hanem még az osztályon belül is a kialakitott módszerekben eltérés van, nem minden esetben a legcélravezetőbb módszereket alkalmazzák. Ezért PTO érte­kezleten önálló napirendként újból e témára visszatérünk és külön megbeszéljük a csucsvezetőségek titkáraival a leghelyesebb, legcél­ravezetőbb módszerek kialakítását. I { Előrelépés történt a fegyelmi helyzet alakulásában is, a munkatársa­kon keresztül, a szakreferensen keresztül a figyelem felhívás prob­lémák esetén a megelőzés mielőtt komolyabb problémák adódnának. Az osztályhoz 16 politikai körzet tartozik, közel 3 ezer párttaggal, a körzetek felé a vezetés segítését a jövőben feltétlenül növelni kell. Általában fokozni kell a munkatársak részéről a pártszervezetek felé a helyszíni ellenőrző segítő munkát. A vezetés részéről törekedni kell az arányok jobb kialakítására. Meg kell oldani a titkárokkal és a társadalmi munkatársakkal való rendszeresebb foglalkozást egyéni és csoport., formában. A munka rendszerességét az osztály munkaterve és a munkatársak által készített egyéni munkatervek biztosítják. Az egyéni munkatervek vég­rehajtása ellenőrizve van, sőt értékelve osztályértekezleten. Uj mód­* [_________________________________________________£_____________________ j | '‘"mm?** i

Next

/
Thumbnails
Contents