Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1971 (HU BFL XXXV.18.a/4)
1971-11-04
szerként vezettük be ez évben, hogy az osztályértekezlet elé kerülő napirendekhez 3-4 pártszervezeti titkárt meghivunk. A titkárok felkészülnek a napirendre, résztvesznek a vitában, ügy a titkárok, mint az osztály ezt a módszert nagyon hasznosnak Ítélik meg. A rendszeresség mellett nagyon sok aktuális kérdéssel kell foglalkozni, amely éppen ellenirányban hat esetenként a felszínességet is erősiti. Motiválja a sokirányú tevékenységet az osztályon dolgozó elvtársaknál a politikai képzettség és a pártmunkás gyakorlat mellett az egyéniségükből meggyőző készségükből adódó egyéni tulajdonságaik. Nem egyformán érzik főleg a rövidtávú feladatokban mindenkor annak politikai Jellegét és súlyát, /pl. koszorúzás, fogadás, búcsúztatás I stb./ Ennek másik oldala, hogy a területen lévő sok probléma közül nem mindig sikerül kiválasztani ezt a legfontosabbat és politikailag legjelentősebbet, amivel foglalkozni kell, vagy Jelzést adni a vezetés felé. Nem erőssége az osztálynak az uj módszerek keresése, egymás közötti megbeszélése. Ugyanakkor ha a vezetés ráirányítja a figyelmet az t újonnan Jelentkezhető problémákra, akkor igény van konzultálásra, megvan a tritakészeóg és a törekvés is a legjobb módszerek kialakítására, továbbítására, /pl. csuosvezetőség döntési Jogkör/ Nagyfokú felelősséget Jelent a munkában, hogy az instruktorok tevékenysége, véleménynyilvánítása a pártszervezeteknél mint kerületi PB Jelentkezik. Ez abból is fakad, hogy lent a pártszervezeteknél az instruktor személyében a vezetőtestület állásfoglalását, határozatát képtiseli. Egyfajta azonosulás Jelentkezik a VB által meghatározottakkal. Ugyanakkor az instruktor azonosul a pártszervezetekkel, vezetőségekkel, mint legjobb ismerője a helyi adottságoknak, lehetőségeknek. Ez a kétfajta azonusulás probémát is Jelenthet a munka értékelésénél és a vezetés felé adott értékelésnél egyaránt. Nem kívánom az ditő huzni, ezért csak egy mondat erejéig megemlítem, hogy tájékoztatómban nem törekedtem teljességre, hisz a fentieken túl még nagyon sok feladat tartozik az osztály munkájához. Többek között a munkásőrség, a tömegszervezetek pártirányitása stb. Pár szót szeretnék az osztályról magáról beszólni. Az osztály kollektív szelleme, légköre az egymáshoz való viszony, a munkakapcsolat Jónak értékelhető. Ezt bizonyltja az is, hogy az uj munkatársak hamar beilleszkednek a kollektívába, egymásnak a munka viteléhez segítséget nyújtanak. A légkör általában őszinte, kritikus. Esetenként fordulnak elő fegyelemezetlenségek, sértődöttségek. A problémákat minden esetben az érintett elvtársaal megbeszéljük, sőt többször osztályértekezleten is megbeszéljük. Még annyit szeretnék mondani, hogy az anyagban felvetődött, hogy több alkalommal kellene közös osztályértekezletet tartani. Ez evben a PMO-val 6 közös osztályértekezletünk volt. Úgy érzem, hogy a munkatársak kapcsolata a többi osztályok munkatársaival Jó, elvtársi. Javítani kell különösen osztályértekezleti szinten a kapcsolatot a GPcs-vel, hogy az ott összegyűjtött tapasztalatok és a PTO meglévő tapasztalatok öszszesitése az eddiginél hasznosabb legyen. I ■pslj .• V:; ij__________________a________J I-8-' . "C ■ ^ / • v' * ’.’«■» S; * ' *. < - ‘-.r i " ..*•**" ^ . .4