Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1968 (HU BFL XXXV.18.a/4)

1968-09-12

L I ’ I - 8 - i * Válasz: I I I ■- Az anyag elején jelezve van, hogy 156 üzemből, intézménytől lett bekérve statisztikai jelentés, melynek alapján lett összegezve és megállapítva az az ade-at, arai az anyagban rendel­kezésre áll. Ezen kívül figyelembe lett véve a/ Dolgozók Isko­lája által rendelkezésre bocsátott statisztika évekre vissza­menőleg, úgy a beiskolázott, mint az elvégzett hallgatókról. Végül a kerületi Tanáccsal összeegyeztetve. Az 1965-64-be.n végzettek száma lényegesen nagyobb volt, mint i 1965-től, mikortól állandó csökkenő tendenciát mutat. Pl. 1964-65 évben 2ooo fő lett tervezve, de 1532 fő iratkozott be, melyből 56© fő nem vizsgázott le. Vita:--------------------------------­Móróné Elvtársnő: ~’~­Véleménye szerint a jelentés célja az 1964-65 évben ker.PVB. határozatában megjelölt feladatok teljesítésének vizsgálata. Ez a mai jelentés pedig egy teljesen más vizsonyitási alapra épül. Az üzemekben az általános iskolai képzés nyilvántartása évekre visszamenőleg nincs regisztrálva, az üzemek ilyen adat­szolgáltatása nem lehet pontos. Szerinte azt kell megnézni, hogy mi a cél, mi a viszonyítási alap és a Tanács adataira támaszkodva vizsgálni a dolgozók általános iskolai végzettségét. Az üzemi felmérés alapján összeállított anyag egy.teljesen más kérdés. Ezt csak két témakörbtóLr lehet Vizsgálni• '' Heoi elvtárs: m Nem tud összehasonlítást végezni. A két területet külön kell ' választani, ahhoz, hogy a VB. érdembeni döntést tudjn hozni. Tapasztalatai szerint csökken a dolgozók általános iskolájába je le nt ke z ők s z áma. A korontuliak felmentésével kapcsolatban; azt, hogy az oktatási osztály nem foglalkozik megfelelően ezzel a témával nem lehet igy kimondani, mert Írásban is kritika tárgyává tette azokat az iskolákat, ahol felmentést adtak'a tanulóknak. Pedig az igazgatók­nak ahhoz jo^a van; aki a 14 életévét betöltötte, de nem érte el a 16. életévet, indokolt esetben a felmentést megadja, de a szülő egyben kötelezi magát, hogy a gyermeket beíratja a dolgozók isko­lájába. Ezt a Tanács megfelelően kézbentartja. Javasolja, hogy a felmentést csak nagyon indokolt esetben adják meg, azonban utánna figyelemmel kell kisérni a gyermek sorsát. Az anyag alapján felvetődik még egy gondolata; ahol kihelyezett osztályok vannak és nemtudjuk megteremteni afeltételét annak, hogy ott dolgozni lehessen, itt a kísérleteket meg kell szüntetni. Farkas Elvtárs: A fiatalkora utánpótlással kapcsolatban; nem tudja elfogadni hogy ezzel nem megfelelő a foglalkozás. Ugyanis a 7«©ldal l.bek.­­ben szereplő bizonyos 9©o 2o éven aluli általános iskolai végzett séggel nem rendelkező fiatal munkavállaló nem ezekből tevődik ki. Az elmúlt évben 117 tanuló kapott felmentést, az össztanulók létszámának o.8 %-a. Lényegében ezek sem a végzés alól, hanem a mindennapi iskolalátogatás alól kaptak felmentést, és kötelezik az évvégi vizsga letételére. Azonban a baj ott van, hogy nem vizs­­‘ I________________________1°' ______________________________.

Next

/
Thumbnails
Contents