Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1963 (HU BFL XXXV.18.a/4)

1963-01-17

> , ' ti Az újonnan szervezett 5 filozófiai csoport azokból a pedagógusokból alakult, akik 1962 júniusában elvégeztük a marxizmus-leninizmus alapjai c. tanfolyamoto Az idei'oktatási óv technikai beindítása különösebb zök­kenők nélkül mentő Tartalmi problémát jelentett az a miniszteri rende­let, mely az eddigi 6 konferenciát 3~ra csökkentettbe Ez a feldolgozan­dó anyagot olyan maximálisra növelte, hogy nevelőink nem képesek azt komolyan feldolgozni. A túlzsúfoltságot minden kerületben érzik, és erő— I 3en kifogásolják, de az oddigi jelek szerint az idei tanévben nem vár­ható változás ezen a téren* Ebből a helyzetből az is következik, hogy a tematikában szereplő anyagokhoz csak elenyésző számban olvasnák ne­velőink klasszikus irodalmat*. Másrészt lehetetlenné vált az a néhány konferenciánkra jellemző törekvés,,,hogy a tanulták pedagógiai alkal­­» mazását és megvitatását elvégezzek,. Az ideológiai továbbképzés jövőjét illetően ugyancsak elvi állásfogla­lás született, mely szerint az eddigi szervezett formát fokozatosan fel­fogja váltani az önkéntessége Reméljük, az illetékes állami szervek idő­ben kidolgozzák azokat a kereteket,;. mely biztosítani fogja a további eredményes ideológiai továbbképzés4.. TIo■ t .. A pedagógusok v ilágqé z e t i _ fejlődi \ aé vei ksyp os ol atLQs tapaszt álatoké Vizsgálódásunk során, melyet az anyag összeállítását megelőzően az is­koláit vezetőivel, párttitkáraival és sz alt szervezeti elnökeivel foly- ^ tattunk, arra az eredményre jutottunk? hogy a pedagógusok,túlnyomó többsége egyetért a Párt politikájával, és a világnézetükben a dialek­tikus materialista világnézet térhódítása tapasztalható* Ezen általá­nos fejlődés mellett azonban erős differenciáltság, rétegező dós van \ elsősorban világnézetüket illetően. a®./ szilárd marxista világnézetitek,—__ b./ idealista világnézetűéig c®/ akik a marxista világnézet felé haladnak®. X Az első kategóriában természetesen kommunista nevelőink, vezető óvó­nőink és igazgatóink tartoznak® Elmondhatjuk róluk, hogy részt vállal­nak a-tantestületek ideológiai-politikai-podagógiai egységének kiala­kításában, példát mutatnak a napi feladatok elvégzésében, a társadalmi — ]’^ i i / o ír ■ ■ . ( am-4-

Next

/
Thumbnails
Contents