Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1957 (HU BFL XXXV.18.a/4)

1957-11-21

ti- 3 -A kender-jutában 4oo dolgozó vesz részt a versenyben önkéntes alapon. A nyereségrészesedésről: Fémmunkás 2 nap, ^ngyalöldi Bútor 8 nap, Bézhenger 14 l/2,4~es Autó 18-2o, Habselyem 3o nap, 1 üzem a Budapesti Szerszámgépgyár, ahol sémi nincs. Ennél az üzeműéi soha nem lesz nyereségrészesedés, ha nem változtatják riieg az árakat. A gazdasági vezetők között komoly nyugtalan­ság észlelehető. Felvetik, hogy őket nyomták a minisztériumok és a szak­szervezetek, hogy mi lesz és most meg hallgatás van e rről. Az állami támogatást vissza kell fizetni ebből a pénzből és utána felosztani, ezért egy kis elégedetlenség yon, mert a gazdasági vezetőknek kell a dolgozók elé állni és megmagyarázni, hogy miért kapnak kevesebbet, mint amire számítottak* Persze ezt mi elég"óvatosan csináltuk, volt az igazgatók nalc is egyrésze, aki ovatos volt. 0 társadalmi tulajdon védelméről és a munkafegyelemről.Nem jó a helyzet a társadalmi tulajdon védelmével kapcsolatban, valamit javult, de ez nagyon lassú folyamát. Néhány ftelyen megnéztük, hogy hogyan állnak hozzá a kérdésnek. Kontaktéban pl. ellenőrzés nincs. Az elvtársak véleménye, hogy a fusizás az utóbbi időkben megszűnt, Transzvill, az elmúlt hetekben is elkaptak egy pár embert a fusizás miatt. Bud pesti Szerszámgépgyárban rendes ellenőrzés nincs. Változatlanul magas a munkát később kezdők száma. Javaslatom: Mondja ki"a VB., hogy a kerületi üzemek, vállalatok gazda­sági vezetői és a pártszervezetek egyre javuló ellenőrző munkája a 3. negydétfben hozzájárulatsk az egészséges fejlődéshez, Tekintettel arra, hogy országos és kerületi vlszonylatban a termelés sem mennyiség, sem a termelés gazdálkodását illetően 56 %-os szin­­vonalt nem ért el. Mindez figyelembe véve a pártszervezetek javítják azt ellenőrzési munkát, elsősorban úgy, hogy jobban bevonják a párt­­aktivákat. Ennek érdekében: 1./ Hívjuk fel a pártszervezetek arra, hogy vizsgálják meg a 4. negyedévi tervteljositésének állását é3 elsősorban politikai munkával dolgozzanak, mozgósítsanak, igyekezzenek biztosítani a 4, ne­gyedéves terv és az éves terv teljesítését. 2,/ Vizsgálják meg az üzemek az 1958. I.n.évi tervüket, hogyan folyik az előkészület, a felkészülés és a pártszervezetek itt is segítsék a gazdasági vezetőknek a munkáját. Most már megvan az alap, hogy nagyobb erőfeszítéseket tegyüntek a párt­­szervezetek is a munkaverseny mozgalom kiszélesítésére, állandósítására, a dolgozók nagyobb arányu'bevonására. Részben azoknál a vállatoknál, ahol nincs a reális feltétel megadva. A dolgozók nagyobbik részét kell bevonni ebbe a mozgalomba, Nyomfefeékosan fel)? kell hívni a pártszerveze­tek figyelmét, hogy sokkal jobban foglalkoznának a szocialista tulajdon ■ védelmével, a nép vagyonának elherdálóíval szemben/ folytassanak harcot- objektív feltételek adva vannak -Hívjuk fiel a pártszervezeteket arra, hogy vizsgálják felül az üzemben szorgalmazzák a vállalat vezetőség felé a nyereségrészesedés kérdését, nagyon vigyázva, ne legyenek túlkapások. u J» >

Next

/
Thumbnails
Contents