Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1989 (HU BFL XXXV.18.a/3)

1989-03-10

az határozza meg. mennyire leszünk képesek csökkenteni elma­radásunkat, illetve biztosítani felzárkózásunkat a gazdaságilag fejlett országokhoz, mennyire tudunk kapcsolódni a világgaz­dasági fejlődés áramkörébe. Nemzetközi gazdasági kapcsolataink bővítésében ideológiai meggondolások nem korlátoznak ben­nünket. A kölcsönös előnyöket megkeresve, a vállalt kötelezett­ségekig korrekt módon teljesítve együtt akarunk működni az erre hajlandóságot mutató minden partnerrel. Megteremtjük, il­­' /— lelve folyamatosan kiépítjük az ehhez szükséges jogi, közgazda­­sági, intézményi feltételeket. Az előttünk álló időszak fontos feladata a szociálpolitika és az egészségügy egységes rendszerének kialakítása, összhangban a társadalombiztosítás és a nyugdíjrendszer korszerűsítésével. • A szociálpolitikában következetesebben érvényesítjük a rá­szorultság és az önsegítés elvét. Kiemelt figyelmet fordítunk az önhibájukon kívül nehéz helyzetbe kerülő családok, rétegek tá­mogatására, mint ahogy ezt megígértük, ösztönözzük a társa­dalmi gondoskodás, a közösségi szolidaritás változatos szerve­zeti formáinak térhódítását. Tisztelt elvtársak1 Haladásunk nélkülözhetetlen feltétele a tudás, a szellemi értékek presztízsének növelése. A jövő szem­pontjából kulcsfontosságú szerepe van az oktatásnak, a tudo­mányos kutatásnak. Jelenlegi lehetőségeink között is kellő fi­gyelmet kell fordítanunk az oktatás, a szakképzés és tudomá­nyos kutatás anyagi feltételeinek javítására. A ráfordítások leg­gyorsabb megtérülését, illetve a gazdasági fejlődés élénkítését legközvetlenebbül ezektől a területektől várhatjuk. Ugyanak­kor a meglevő lehetőségek jobb feltárásával, valamint a gazda­sági teljesítmények növekedésének eredményeként a tudomány és a kultúra valamennyi szférájában javítani kell a feltételeket. Nemzetközi kapcsolataink fejlesztésében külpolitikai tevé­kenységünk további aktivizálásával az eddigi nyomvonalon ha­ladunk tovább. Teljesítjük szövetségesi kötelezettségeinket. A nemzetközi kapcsolatok építésében a politikai realitásokból in­dulunk ki. Minden állammal, politikai párttal, nemzetközi szer­vezettel készek vagyunk együttműködni, párbeszédet folytatni, amely a miénkkel összeegyeztethető célokat követ. A magyar külpolitika nyílt, egyértelmű határozott, a nemzet érdekeit kép­viseli és a nemzetközi együttműködés tevékeny részvevője. Iiozzá akarunk járulni a katonai, politikai tömbök nélküli Euró­pa kialakításához, a fegyverzet lényeges csökkentéséhez. Tiszteletben tartjuk az emberi jogokat, fellépünk a nemzeti kisebbségek érdekeinek védelméhen. Nagvt-a becsüljük a más 25 _________35 ____

Next

/
Thumbnails
Contents