Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1989 (HU BFL XXXV.18.a/3)

1989-03-10

népek, nemzetek, nemzetiségek és etnikumok állal megterem­tett anyagi és szóllemi értékeket. Elzárkózunk a nacionalizmus­tól, a magyarkodástól. Nem törjük a vallási és faji gyűlölet sem­milyen formáját. ; Élni akarunk azzal a páratlan történelmi lehetőséggel, hogy reformprogramunk megvalósításában soha nem tapasztalt nem­zetközi érdeklődést és jelentős támogatást kapunk. Mindezek alapján a Magyar Szocialista Munkáspárt egy sza­bad, független, demokratikus Magyarország fejlesztésén fáradó- ' zik. Olyan szocialista politikai rendszer kialakítására törekszik, amely véglegesen megszabadul a sztálini modellként ismert tor­zulásoktól, és nemcsak eléri, hanem a polgári világ eredményeit 4 is felhasználva meghaladja annak eddigi vívmányait. Tisztelt Központi Bizottság! Javaslom, hogy a szerkesztőbi­zottság a mai vita alapján dolgozza át az írásban kiküldött anya­got, és azt a párton belül bocsássa vitára. A vita tapasztalatait március végéig összegezze, és terjessze jóváhagyásra a Központi Bizottság elé. \ • j. o I f r . Y'J: ■ * r ' W.. fii,,_________3^ ;

Next

/
Thumbnails
Contents