Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1974 (HU BFL XXXV.18.a/3)
1974-05-03
A? é — «— gazdasági káderek utánpótlása szempontjából is. ne ha vaskos is c pr obi érne, arii gondunk ennek a megoldása, s ezrei kiemelten kell foglalkozni• A magam részéről úgy ítélem meg ezt a problémát, hogy valamilyen okból nem tudjuk felfedezni az utánpótlási szükségletet, akikkel egy kicsit több munkával, de foglalkozni tudnánk, komoly munka ez észrevétel, hiszen munka közben kell észrevenni a jövő kádereket is. Pedig o kmnermunké javításának a módszerét vállalaton belül kell kialakítani. Úgy Ítélem meg - összefoglalva hogy a KB határozat a~ lapján megvan a lehetőség az el"re haladásra. Bárt Hűié et.: A feleclatterwel és a szóbeli kiegészítéssel egyetértek, azonban ezzel a fejlódésütemmel, ami van, nem elégszem meg* Ezzel a kádermun, kával az ülés 2 évvel ezelőtt 'is foglalkozott. A minősítéssel kapcso^ lat bán nem tetszik a számadat. Az’ a vezető, aki elvárja a környezetétől., hogy iskolázza magát, akkor 5 maga is képezze magát• iíagy ^ jelentősége van annak, hogy n pártbizottság figyelemmel kísérje az alapszervezetnek az irányító munkáját a káderpolitikával kapcsolatban. Az a vezető, aki az J irányítása alá tartozó területen felelős o káderpolitikái munkáért, lelkiismeretes hozzáállással mutasson példát a jövő káderei előtt. | A fizikai dől-ozók bevonását egy-egy testületbe én is szükségesnék tartanám, Grí bor et.; A beterjszetett anyaggal és szóbeli kiegészítéssel egyetértek. I Az egység értelmezése szempontjából még nagyon sokat kell tenni, hogy az eredmény olyan legyen, amilyennek elképzeltük. Törődni kell a káderekkel. Törekedni kell arra, hogy a párt- és moz; almi munkában jártas emberek kerüljenek vezető beosztásba. A párt iránti felelősség j kell, hogy vezessen bennünket, amikor a kádereket kiválasztjuk.. 2z a határozat a szocializmus építésének a jövőjét is jelenti. Óriá—^ si felelős.^őg, iio^y kiknek ad^uíc a kezébe a jövő vezetését, mivel ' a funkcióba állítást megfelelő tapasztalattal rendelkező elvtársak* kai kell bet öletni, akik bizonyítani tudnak. A munkásból lett vezet őt munkásnak is kell tekinteni még akkor is, i ha közben magasszintű vezetővé vált# Olyan követelmény szintet kell | önmagunk elé^állítani, ami a forradalmi éberséget is tükrözi. A sok vezető utánpótlásból sok ember nem rendelkezik sem.:! féle politikai képzettséggel és ez nagyon tragikus, mert ezeknek az embereknek a kezébe akarjuk adni a gazdasági vezetés csucapoziciéit• Lényegesen több gondot kell erre fordítani, mint ahogy ezt eddig tettük. Ha vezető beosztásról von szó, akkor az alapszervezet titkárát vonjuk be a tárgyalásba, és azt a vezetőt is, akiről éppen szó v n. A személyes jelenlétet biztosítani kell, mert sok félreértést meg let hét ezzel előzni. I/J Dr. P ét g.r J áno a e t.; Egyetértek az elvtársakkal, akik az előterjesztést javasolják a Pártbízót ts ágnak elfogadásra. Figyelemmel kisérve a határozatot, fontosnak tartom, mert egyik alapvető problémája volt a Icádérmunkának az eddigi menete. /./ • I r h. >■ --------------------------V. n.pOsőóygggHgggŐgUv, ,y g;spg u . ;.g gz. g * •' • iWk-