Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1974 (HU BFL XXXV.18.a/3)
1974-05-03
, i I I o 1. / na pirendi p ont: A szóbeli feladattervet Kovács Károly elvtárs ismertette, és az azzal kapcsolatos kérdésekre megadta a kielégítő válaszokat. Vita: Szarka Gyula et.i A szóbeli és az Írásos előterjesztéssel egyetértek, azt elfogadom* Sáros összefüggésben van a KB novemberi kút •rozatával. Ezen a téren h hatékonyabban dolgozunk, kifog hatni a munkánkban. Ez a határozat újat ad. A KB egységesen állást foglal amellett, hogy tudatosan késs it síink fel elv társ álcát vezető posztokra. A mi generációnk sziikség■ szerűen felváltásra kerül, igy a fizikai munkások ir; legyenek felke— , szitve a kiöregedő munkások, káderek helyére. O A 13 határozat kiemeli az utánpótlás kérdését és azt els " helyre teszi, minden -".lésen kitűnik, hogy a kádermunkénak ez a leggyengébb portj; , tellát az előrelépés szükségszerű. Véleményem s: érint helytenel megállöpitás, hogy egyetemet végzett fiatalokat ke 11 a vezetésbe bevonni, mert embereket kell. A nők és a fiatalok bevonásával is foglalkoznunk kell, hiszen nem szabad elfelejtenünk, _hogy i is voltunk fiatalok. Hagyóbb következetességet kell az utánpótlás kialakításában eszközölni* A vezetők megítélésénél figyelembe kell venni, ho^y mellettük a káderek hogyan nőnek, fejlődnek. ’.Ia nem megfelelő a káderneve lés, akkor szóljunk közbe. A követelmény rendszer növelése: A KB határozata a 3-as követelmény áemsorán felveti, hogy napjainkban milyen követelményeket kell tá- zése messtahi a káderekkel szemben. Ezek következetes be kartása lényeges kérdés, ezeket a minién napi munkában előtérbe kell helyezni. Á i minősítésnél is lényeges a 3-as követelmény. A káderek nevelésénél a kollektivitás szerepét is figyelembe kell venni. Ha egy terület életét vizsgálja egy pártfórum, akkor azt is elemezze,'hogy az adott terület vezetője mennyire felel meg a követelményeknek. Sokszor a környezettel ir; baj és időben nem vetik fel, pedig látják a helytelen állapotot. I Ké.neth Láss ló né et.: fá A véleményem, hogy a suóbeli eloterjaszetés és az Írásos feladatterv i | is e.myüe esik a KB 1973-as határozatával# Úgy érzem helyes, ha azt mondjuk, hogy ebben a munkában azért van előre haladás. Az oktatással kapcsolatosan az a véleményem, hogy az iskolázás következményeként a munka tudatosabb és tervszerűbb lesz. Sem a szóbeli, sem az anyag nem utal arra, de a párt, kádermunkéban a X. kongresszus éta jelentős javulás állt be. A pozitív vonás mellett azonban sok gond is van. Tény le ge cFigaz, hogy a munkaközbeni nevelés háttérbe van szorítva. A vezetők terhelése nagymértékben növekedett • és igy nem igen tudnak a politikai oktatásban rési venni. A sok Írásos munka végett is kevesebbet tudunk az emberekkel foglalkozni. Gazdasági vezetés gondja az, hogy munkapad mellett iskoláztassunk embereket, mivel a termelésből kivonni dolgozókat nehézségeket okoznak. A KB állásfoglalása a vezetők példamutatásának elismerése. A kádernevelésben a vezető a területén erkölcsile ;; nem felel meg az rendkívül rossz és a nevelésből nem várható jé eredmény. Az is probléma, hogy | i.. | --------------------------------------------------N________________________________________________________-------------------------------------------------------------------------------- ^--------Mm ii ; ^ —----------' _ *** ' 1