Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1974 (HU BFL XXXV.18.a/3)
1974-05-03
■f; < i A KB 1973. november 28-i a Bp-i Pártbizottság 1974. márciusi határozata alapján, a káder-és személyzeti munkával összefüggő kerületi tapasztalatok figyelembevételével, a határozatok eredményesebb végrehajtása céljából az alábbi feladatok megoldása szükséges: 1. A KB határozatának egységes értelmezését, felfogását, a cselekvési egységet a kér. PB irányítása alatt álló minden szervnél, szervezetnél meg kell teremteni A pártszervezetek pártcsoport értekezleten, testületi ülésen, taggyüf lésen magyarázzák a párt káderpolitikáját, határozzák meg a konkrét _ - ' helyi tennivalókat. Az adott terület egyszemélyi felelős állami, gazdasági vezetői biztositsák, hogy munkájukban, valamint munkatársaik, j j a középvezetők, a személyzeti apparátus szemléletében, gyakorlatában a vi ■ ’ehajtás során maradéktalanul érvényesüljenek a vonatkozó párt- és kormányhatározatok. Ennek érdekében a megjelenő rendelke-I zésekkel összhangban szervezzenek tanfolyamokat, használják fel az üzemi újságokat és hiradókat is. i Kp® <' , " . 2. A kér, PB hatáskörébe tartozó minden területen igényli a határozat végrehajtását _ ^ Ezen belül azonban kiemelten kell segíteni és ellenőrizni: a/ a kerületi központtal rendelkező nagyvállalatok, önálló vállalatok és a kér. Tanács VB /37 egység/ kádermunkáját; b/ néhány nagyobb gyáregységnél, KTSZ-nél - mivel e területen van a legnagyobb elmaradás - a kádermunka egészét; . c/ a kulturális, tudományos és oktatási területen a pályázati rendszer általánossá válását is figyelembe véve foglalkozni kell az arra legalkalmasabb vezető időbeni felkészítésével; d/ a kerületi PB apparátusa munkájában fordítson nagyobb figyelmet az apparátus és a titkárok utánpótlására, az utánpótlásra tervef | zettek körének szélesítésére, ezen belül természetes utánpótlásként kezeljék a KISZ mozgalomban jelentős tapasztalatot szerzett aktívákat. Az apparátus vezetése is személyesen ismerje meg az —----------------------------J- 1 -