Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1974 (HU BFL XXXV.18.a/3)

1974-05-03

- ■ " ~ UP' ■■ f ■ ■ 11 1 ------------^ ""'®* •■» I- 2 -utánpótlásként számításba vett elvtársakat. Kiemelten foglalkozza­nak képzésükkel, feladatokra való felkészítésükkel. Ezek fejlődé­séről évenként tájékoztassák a kér. Végrehajtó Bizottságot; e/ a kerületi apparátusban olyan elvtársakat lehet függetleníteni, akik legalább 5 éves párttagsággal és középiskolai végzettséggel rendelkeznek. A kerületi és nagyüzemi PB titkároknál felsőfokú, a munkatársaknál egyéves pártiskolai végzettségnek megfelelő po­litikai iskolai végzettséget kell megkövetelni. 3. Minden területen biztosítani kell a káderek tervszerű utánpótlását. " nevelését, a feladatokra való felkészítését £ ^ Tervszerű foglalkozással és képzéssel biztosítani kell a funkció­hoz, beosztáshoz szükséges felkészültséggel, képességgel rendel­kező megfelelő utánpótlást. Ki kell alakítani a káderutánpótlás és tartalékok körét. Ennek egyik legfontosabb forrása az egyetemet, főiskolát végzett, rendszerünk által nevelt emberek. Konkrét utánpótlási, képzési, felkészítési tervben biztosítsák a tehetséges munkások, fiatalok és nők nagyobb arányú bevonását. A terv tartalmazza nevelésük, fejlődésük figyelemmel kisérésének ^ módját és a felelősöket is. ' I A tehetséges fizikai dolgozók és közülük is elsősorban a 30 év alatti fiatalok es a nők képzését, funkcióra, beosztásra való felkészíté­sét, iskoláztatását, anyagi ráfordítással is segíteni kell. E kör­ből nagyobb arányban biztosítsák az állami, politikai oktatás nap­' l pali, esti tagozatán résztvevőket. A képzés eredményességét munka­időkedvezménnyel is segítsék. A Pártbizottságokkal, csucsvezetőséggel rendelkező vállalatok, ii üzemek utánpótlási és képzési tervében a fentieknek megfelelően munkásokból, nőkből 20-50 fős keretet tervezzenek.- A párt- és tömegszervezeti testületeknél, vezetőségeknél, az appa­rátusoknál is el kell érni, hogy a legöntudatosabb, tehetséges mun-

Next

/
Thumbnails
Contents