Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1985 (HU BFL XXXV.18.a/1)

1985-02-23

é séges szemléletű emberekkel kell tudnunk együtt dolgozni, Es nincs végetérésünk. meggyőződésem arra, hogy előkészültünk, felkészüljünk inténziv gazdálkodás, a társadalom intenziv feladataira. Lassan lo éve készülünk erre a feladatra. És hát az idő megy, és nem nekünk dolgozik^ ha nem időben készülünk fel, ezt világosan kell látnunk. Ezért nem engedhetjük meg ma­gunknak, hogy ilyen körülmények között ne tegyük tudatosabbá azt a tevékenységünket, ne legyünk előrelátók. Bátrabb, kezde­ményezőbb munkafellépésre kell ösztönöznünk önmagunkat, és minden párttagot a következő időszakba. És itt két dolgot em­lítenék meg végezetüli Világos, hogy egyszerűen igényelnünk kell a jövőben is hogy az elméleti munka gyorsabban fejlődjön, mint az előző időszakban. Szükségünk van arra, hogy olyan szi­lárd ideológiával rendelkezzünk, amelyen a mi tudatformáló tevékenységünk egész társadalmunk tevékenysége szilárdan támasz­kodhat. Ugyanakkor azt is világosan látni kell, hogy az a fajta magatartás, amelyik úgy fogalmazható meg, hogy arra vár, hogy itt valamilyen ideoüqgmai központ igazságokat fog kidolgozni, és majd ezeket az igazságokat mi majd továbbitjuk, ezt egyszerű­en nem lehet elfogadni. Nemcsak azért, mert ezek az igazságok igy nem fognak megszületni, mert egyetlen elméleti alkotóműhely sem tud igazságokat szülni, ha nem a gyakorlatból táplálkozik. Hanem azért sem, mert nem lesznek a marxizmusban örök érvényű igazságok. Csak közelebb kerülhetünk az igazsághoz, mindig uj kér­dések fognak felmerülni és ezeket mindig legelőször azokat a kér­déseket kell megválaszolni, vagy megpróbálni megválaszolni a té­vedés veszélyének elismerésével együtt, ahol felmerülnek. És az elmélet majd csak egy hosszú időszak után tudja azokat az általá­nos következtetéseket levonni, amelyeket már többé-kevésbbé az igazságot közelitik. Nem lehet azt hiszem várni, hogy az ideológi­ai munkát továbbfejlesszük, a saját tudatformáié tevékenységünket továbbfejlesszük^ olyan káderekre van szükség a pártmunkába, akik nagyon jól értik emarxizmust és azt alkotóan képesek azt alkalmazni, a politikai munka szervezése, irányitása terén. Köszönöm szépen a figyelmet. Tari László levezető elnök: Köszönöm Gábor elvt'árs hozzászólását, a szünet előtti utolsó hozzászólóként javaslom hallgassuk meg Szarka Sándor elvtársat, a Láng Gépgyár villanyszerelő csoportvezetőjét, a vállalati Párt-Végrehajtó Bizottság tagját. Szarka Sándor elvtárs /Láng Gépgyár/ Tisztelt Pártértekezlet! Kedves Elvtársak 1 Hozzászólásomban a pártépités kérdésével, a párttagfelvételekkel, a párt utánpótlásának biztosításával kivanok foglalkozni. Pártunknak, mint a munkásosztály forradalmi élcsapatának mindenkor ■ nagy figyelmet kell fordítania utánpótlásának biztosítására. Elvi-politikai jelentősége van annak, hogy kik és hogyan kerülnek a párt soraiba, valamint annak is, hogy a párttagság összetételét, a társadalmi osztály és rétegbeli megoszlását megJSLálően tükrözi­­e a pártépitő tevékenység? 1 /jl/l | t , ,__________________—— ----------------—■ "" 109 r - - - ■ —t®~~- -------

Next

/
Thumbnails
Contents