Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1966 (HU BFL XXXV.18.a/1)
1966-10-21--22
—— -----------------—------------t—z- ■■ —-------■■; ■— ^ ! ''■* / > ! & ^ ,'ífe ' , fel I * ; ■■ ■ ,V >, i'j , '\& , >v [J ■ ,V ' t íj® l - , « . :/ é E vélemények finomabb, árnyaltabb jelentkezési formája, amikor nem általában kifogásolják a párt vezető szerepét, bánéin „csak” helyileg. Amikor azt mondják, hogy a helyi pártszervezet miért szól bele a vállalat, a hivatal, az intézmény dolgaiba. E felfogással szemben áll e kérdés dogmatikus értelmezése. Gyakran hallani olyan véleményt, hogy a munkásosztály, a párt vezető szerepe csökkent. A munkásosztály vezető szerepének érvényesülését aszerinL ítélik meg, hogy különböző állami és társadalmi funkcióban hány munkásszármazású vezető van. A párt vezető szerepét pedig aszerint, hogy különböző beosztásban párttag vagy pártonkívüli van-e. Mások véleménye szerint: a párt kiengedte kezéből a vezetést, miután nem lép fel elég határozottsággal az állami, gazdasági életben jelentkező lazaságok, visszaélések ellen, valamint a kulturális élet, az irodalom, művészet, tv, rádió stb. irányítása terén. Néhányan, különösen az utóbbi hónapokban, főleg az alacsony általános és politikai műveltségi színvonalon állók, úgy teszik fel a kérdést, hogy milyen munkáshatalom az, amely nem képviseli eléggé a dolgozók érdekeit, ahol a munkások életszínvonala nem növekszik elég gyorsan és a munkások élnek a „lcgroszszabbul.” Visszatérő az a felfogás is, hogy mindenért a párt a felelős. Ezért, ha az élet valamelyik területén visszásságot tapasztalnak, ha az egyes intézkedések első látásra nem elég szimpatikusak, akkor a pártvezetést okolják. E nézetek forrása a párt elveit, politikáját és gyakorlatát bíráló jobb- vagy „baloldali” felfogás. E hibás nézetek elleni harcot nehezíti, hogy a mindennapi életben gyakran találkozni olyan jelenséggel, tondenciával, amely a párt elveinek és politikájának a gyakorlatban jelentkező torzulását mutatja. Ezeket a jelenségeket elvtársaink jogosan bírálják, a baj az, hogy az ilyen esetek alapján általánosítanak, hibás következtetéseket vonnak le. A munkásosztály vezető szerepe nem közvetlenül és mechanikusan valósul meg, hanem a proletárdiktatúra államhatalmán keresztül, a párt vezető szerepe, a párt politikájának következetes érvényesítése útján. Ezért a párt vezető szerepe nem az egyes intézkedések szimpatikus vagy kevésbé szimpatikus fogadtatásában, hanem a társadalmi élet alakulásának alapvető szükségességében valósul meg. Tehát a párt és a munkásosztály vezető szerepe ott. érvényesül, ahol és amennyiben érvényesül a munkásosztály, a párt politikája. A párttagok közül egyesek nem veszik figyelembe azokat az alapvetően új, minőségi változásokat, amelyek egész társadalmunk szerkezetében, valamint gazdasági és kulturális életünkben végbementek. Sok elvtárs fejében a párt vezető szerepéről alkotott vélemény és igény is úgy jelentkezik, mint ahogyan azt a hatalom átvétele szakaszában, vagy az ellenforradalom leverése után látta, esetleg csinálta. Ezek az elvtársak nem számolnak azzal, hogy a szocializmus alapjainak lerakása után, amikor hazánkban már nincsenek a társadalmi rendszerrel szembenálló osztályok és számottevő rétegek, amikor az építő munka sokkal összetettebb, bonyolultabb, akkor már nem lehet a régi módon, utasításokkal, direkt módon — esetenként a munkásosztály bizalmával visszaélve — vezetni. Ha pedig a gyakorlatban a párt elveinek és politikájának megsértésével találkozunk, akkor nem az elvet kell megváltoztatni, hanem az esetenkénti hibás gyakorlatot kell megszüntetni. Ez minden pártszervezet és kommunista elengedhetetlen kötelessége. b) Osztályharc és a párt szövetségi politikájának összefüggése Egyes elvtársak azt mondják, hogy a szövetségi politika, a nemzeti egység politikája nem más, mint megbékélés a kispolgárokkal, ez pedig letérés a marxizmus—leninizmus talajáról, liberális politika, az osztályharc feladása. Másoka szövetségi politikát összetévesztik, azonosítják a párton kívüliekhez való viszonynyal, ezért a pártonkívüli munkásokkal is szövetségre akarnak lépni. A fentiekből kitűnik, hogy ezek az elvtársak az osztályharc és szövetségi politika közötti összefüggést nem jól látják, c fontos politikai kérdés két oldalát szétválasztják. E sematikus felfogásból egyenesen következik az osztályharc kérdésének helytelen értelmezése. A munkások között sokan vannak olyanok, akik a szövetségi politikát a piaci kapcsolatokra szűkítik le, akik lebecsülik a paraszti munkát, nem ismerik a vidéki életet és munkakörülményeket, ezért szenvedélyesen bírálják a pártnak a mezőgazdasági politikáját. Gyakran hallani olyan kijelentéseket, hogy „a parasztság a munkásosztály rovására jobban él, meddig kell még a munkásosztálynak áldozatot hoznia”. Ezek a kérdések erőteljesebben jelentkeznek az egyes piaci árak ingadozása és az év elején történt ár- és 1 bérintézkedések idején. Nehezíti az eszmei harcot a kisiparosok és kiskereskedők egy részének és egyes szabadfoglalkozásúaknak indokolatlanul magas jövedelme, kirívó életmódja. Eddigi munkánk során nem tudtuk eléggé megértetni, hogy nincs időtől és körülményektől független osztályharc, hogy a munkásosztály csak úgy érheti el végső célját, •az osztálynélküli társadalmat, ha annak megvalósításába be tudja vonni az egész dolgozó népet. Nem I üdítik kellő eredménnyel magyarázni a Vili. kongresszus azon megállapítását, mely szerint: „az osztályszövetség tartalma, terjedelme és formája a konkrét történelmi helyzet kívánta feladatokból, valamennyi társadalmi osztály és réteg politikai ínaga-22 A !Lj I*
