Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Tudománypolitikai Munkabizottság, 1986 (HU BFL XXXV.17.a/8)
1986-11-21
r h- 6 -munka, kísérlet nemzetközi kollaborációban folyik, akkor ne keiülhessen sor az OTKA támogatással beszerzett műszerek egy részének tartós kivitelére. /Egyébként ez a várható következmény kiderül magából a konkrét OTKA pályázatból is gZi^j^^^ai^o'(«rs!á^^:V'ffgy^aa’“A‘k^d'émi'a"--féb'zérő^'1 tapas'z t a lünk.—hanem v««-é-é-é-s •• öTd-ad>aren!. 9t Egy formai kérdés, hogy a pályázati űrlapok túl sok részletre terjednek ki. Jobb lenne^ha csak az odaítélés után kellene részletes űrlapot kiállítani. 10. Megítélésem szerint a pályázatok elbírálása alapjában helyes volt: széles, demokratikus fórumokon, kompetens emberek által történt és ezért — tudomásom szerint — viszonylag kevés megjegyzés érte az elbírálás objektivitását. Mig az opponensek és a zsűrik is teljes szakmai hozzáértéssel választották ki az általuk támogatandó témát és szelektáltak, a tudományos osztályok és az alelnöki bizottságok már nem igen voltak abban a helyzetben, hogy az egyes pályázatok rangsorba állításán érdemben változtassanak. Szerepük lényegében arra szorítkozott, hogy bizonyos ésszerű kereteknél levágják a pályázatokat, elfogadva az alsóbb fórumok /opponensek és zsűrik/ rangsorolását és esetleg egyes konkrét esetekben kivételként módosítsanak a sorrendiségen. Nem látok módot e helyzet megváltoztatására, de nem is tartom alapvetően fontosnak. L — —..—1