Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Tudománypolitikai Munkabizottság, 1986 (HU BFL XXXV.17.a/8)
1986-11-21
- 5 -C,, Külön gondot jelent, hogy a kutatóintézetek rezsikiadásuk_egy részét az OTKA pénzekből kívánják fedezni. Ez sok szem pontból indokolt és jogos, hiszen az OTKÁ-ban résztvevő kutatók ugyanúgy használják az intézet infrastruktúráját és igénybeveszik központi apparátusát, mint a nem OTKA pályázaton dolgozók. Ugyanakkor nem volna kívánatos és szerintem az OTKA szelleme ellen hatna, ha ez a rezsiköltség túl nagy megterhelést jelentene az OTKA-nak. Javasolom ezért, hogy maximálják központilag az OTKA pénzekből hozzájárulásként kifizethető összeget /pl.20 %-ban/. ^ Jelenleg a legsúlyosabb gondnak az látszik, hogy valóban lesz e deviza hányada /és mennyi/, az elnyert támogatásnak. Természetesen devizahányad nélkül az OTKA pályázatokra kapott összegek értéke és ezzel az egész rendszer hasznossága csökken. Ugyanakkor megértem, hgy ez az ország mindenkori devizahelyzetetol függ és ha gondjaink vannak, vagy lesznek a devizaellátással, akkor ez mindenképpen érinti a kutatásokat, akár az OTKA kereteben, akár az intézményi rendszer keretében folynak. Mégis ezt egy olyan kérdésnek érzem, amelynek a számunkra pozitív megoldásáért az akadémia vezetésének feltétlenül harcba kell szállnia. £ Egy partikuláris problémaként megemlítem, hogy némi gondot okoz az elnyert pályázati anyagnak és beruházási eszköznek ,ku1£°,k: di kísérlethez való kiszállítása és huzamosabb ideig való ott tartása. Szőkébb értelemben valóban hazai érdek, hogy az OTKA penzek elsősorban a hazai laboratóriumokban realizálódjanak. Ugyanakkor elfogadhatatlan, hogy olyan esetekben, amikor valamilyen kutató-L A I ■ __ - —1wp—f . . ; r "i