Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1962 (HU BFL XXXV.17.a/4)
1962-05-09
1369/1962.- 6 -A párttagok általában őszintén ás nyíltan megmondják, hogy «k a betegtol nem körnek, ha azok adnak, azt elfogadják. Az rtikal Bizottság foglalkozott még az Onkolöglal Intézetből Hódé Iván ellen indított feljelentéssel, aki ellen elmarasztaló etxkar huta rozatot hozott. Heg kell hiánya nem^.d jellemző képet egy intézet ptlk^helyzoterol. A muto- —— t:--5—njrOijn c. nőgyógyászati osztályokon 0 művi obortusok miat/'az' orvosok jövedelme magasabb. Hozzájárul ehhez még az, hosy.e®y^ kórtermekben időnként a betegek által kezdeményezett ajánde ozásául am indul, amely olyanokat is magával ragad, akik nem szándékozták adni. ^ felvilágosító munka tehát kétirányú kell, hogy legyem az eu dolgo felé folytatott nevelő munkán túl a szakszervezeteknek a lakossa0 - 1 hatókony felvilágosító munkát kell folytatni. A fiatalabb orvosok és különösen nővérek panaszkodtak, az alacsony fizetés miatt. A nővérek elmondották, hogy mind jobban no a be eg A°* tudata ás ezáltal mind kevesebb a halas beteg, ugyan-t °r Uül ’ hoay a fizetésük úgy van megállapítva, hogy úgyis kapnak borravalót H-sonlatnak hozták fel a villamoskalauzt, aki G hetes kiképzés "°°K. kezdő fizetést és egyéb juttatásokat kap, ugyanakkor az 2 éves kiképzés után kezdő fizetésként 1000.-Ft.-ot kap, 33 ho-szu - ; • ti c;n Ti't -r' emelkedik fizetésük, Az egyik fiai><~.- múltán is csak max. 1150.- Pt.-r- ^ u,.yanCsak orvos orvos elmondotta, hogy 1300.- Ft. a fizetőse, íele-ge u y 1500.- Ft. fizetést kap és 1akáskérelmükre a Tanács azt val-szolt-, hogy vegyen masának öröklakást, mert ahhoz van megfelelő govcdclm . -orvosok^véleményc szerint, hd az orvostól megkívánják a, . 1 us maga -1-tást, akkor indokolatlanul no tulajdonítsanak neki magasa, jovedcl^ hanem fizetésének megfelelően támogassak, lcgalan, is c-y-n 0.1 apján, , \H TBbh olyan példát mondtak el a nővérek ás orvosok, hogy ha eg..ez)í ségügyi dolgozó borravalót fogad el, abból újságcikkek keletkeznek,Ivusyanakkor arról nagyon keveset emlékeznek meg az újságol., pe iis - ■ »iK'íd- v-1 rá, hosy olyan betegeknél, akiknek nincs hozzatartozoju-, -J oly-n ayernekekkcl, akiket a szülők látogatás nélkül hagynak a kor w— a nővérek és orvosok anyagiakat áldozva, ajándékot vesznek, hajvaga-i. , r n