Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1973 (HU BFL XXXV.17.a/3)

1973-10-05

r i- 8 -A kádermunkát mi hatalmi kérdésnek tart­juk, elsősorban a gazdaság területén, hiszen a párt a gazdasági élet irányítását két témával fogja elsősorban kézbe. Kézben tartja a gazdaságpolitikát, célkitűzéseket és azokat, akik a gazdasági életet irányít­ják. Ezért az elmúlt években a novemberi K.B. határozat után egy szigorúbb, köveke­­zetesebb káderpolitikát próbáltunk megvaló­sítani. Eredmény az lett, hogy a szemléleti problémák, amelyek voltak, jobban felszínre kerültek, jobban megerősödtek és az ellenük való harc élesebbé vált. Ezek közül három szemléleti problémát, amelyek általános jellegűek, említenék: A hosszú időt vállalatnál eltöltött embert szerepét, tevékenységét úgy értékeljük, hogy a hosszú idő, egyben érdem is. Ha valaki bizonyos időszakot eltöltött, akkor már joga van az irányi tó munkára és hogy önmagá­nak különleges bánásmódot követeljen. Ha valaki 4-5 helyen fordul meg, legalább annyit tehet, mint ha egy adott területen húzza ki. Vállalatunk évek óta eredményes gazdasági tevékenységet folytat. Kitüntetések sorozata éri a vállalatot, amely bizonyos elégedett­séget is jelent a dolgozókban, vezetőkben egyaránt. Viszont ez kétféle veszélyt rejt magában; a vállalat belső problémáit eltakaiv ja, a másik a kádermunkában jelentkezik olyan formában, hogy a gazdasági vezető szá­méra menlevelet biztosit pld. a 5-as köve­­télménnyel kapcsolatban. Ennek az ellenkezője; néhány gazdasági ve­zető,-épen, ahogy Tóth elvtárs is emlitette - az iskoláztatásnál, a párttagságnál fogva jogot formál, hogy konkrét politikai munkát ne-végezzen az adott területen. Arra gondo­lok, hogy annak a gazdasági funkciónak politikai vezetője, nevelője is legyen annak az adott területnek. Ugyérzem ezek általános jellegű problémák, amelyek vállalatunkon kivül is jelentkeznek. Úgy érzem, hogy a kádermunkánál az elmúlt időszakban a magunk területén előre tudtunk lépni, a célkitűzéseinket tendenciájában tudtuk megválósitani a káderpolitikát ille­tően. Sok buktató volt az elmúlt időszakban. A következetes kádermunka, amelyet elkezd­tünk, bizonyos mozgást is hozott magával. L---"---_|

Next

/
Thumbnails
Contents