Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1985 (HU BFL XXXV.17.a/1)

1985-02-16

g» ■ imiiiflWfi| ' - 63 -A párt- és állami intézkedések hatására mind a választott testületek, mind az állami vezetők rendszeresebbé tették a személyzeti munkával való foglalkozást. Elemezték és fel­tárták a személyzeti munka hiányosságait, időszerű felada tait. A vállalati irányítás és szervezeti rendszer korszerűsíté­sére vonatkozó, valamint a munkahelyi demokrácia fejlesz­tési feladatairól szóló kormányzati intézkedések nyomán ki­alakult szervezeti változások és a hatásköri decentralizá­ció jelentősen megnövelte a vezetői önállóságot és felelős­séget. Új elveket és módszereket követel a vezetői kiválasz­tásban, a munkáltatói hatáskörök gyakorlásában, valamint a kádermunka hagyományos szokásrendjében egyaránt. A pártszervezeti hatáskörbe tartozók vonatkozásában jelentős átrendeződési folyamat zajlott le. A hatásköri listák ismé­telt felülvizsgálatának eredményeként a kerületi Pártbizott­ság, valamint az üzemi, intézményi pártbizottságok és párt­vezetőségek 20-50%-kal csökkentették a hatáskörükbe vont személyek számát. A hatásköri listák elemzése a következő gondokat jelzi: a nők aránya a vezetésben a tudatos törekvések ellenére is lényegében változatlanul alacsony / 17% /; ugyanígy a 35 éven aluliak részaránya / 10% /. Az alapszervezeti hatáskörbe tartozó nők és fiatalok részvételi aránya a vezetésben ennél lényegesen kedvezőbb. A vezetők nagy többségének életvitele, erkölcsi, politikai magatartása megfelel a követelményeknek. A vezetőkkel kapcso­latos képesítési, illetve képzettségi előírások szinte általá­nossá váltak. Teljesítésük ma már feltétele a kinevezésnek. A vezetői kiválasztásnak és a káderutánpótlásnak jóval válto­zatosabbak lettek a lehetőségei, mint korábban. ' A f {] L-----------------_|

Next

/
Thumbnails
Contents