Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1985 (HU BFL XXXV.17.a/1)
1985-02-16
A káderképzési, továbbképzési tervek nem veszítettek korábbi jelentőségükből, továbbra is a pártszervezetekkel egyeztetve kerülnek összeállitásra és továbbfejlesztésre. A pályázati rendszer szélesedése mérsékelte a káderutánpótlási tervek egyeduralmát. A pályázati rendszer és a meghatározott időtartamra szóló kinevezés a vezetői posztokra a kerületben, foként az egészségügyi és az oktatási területeken már gyakorlat. Másutt is egyre nagyobb szerepet kap a pályázati rendszer, ezzel helyenként és esetenként mint dolgozói igénnyel is találkoztunk már. A hármas követelmény egyes elemeinek lebecsülése vagy túlbecsülése helyenként tapasztalható. A tehetséges munkások kiválasztása és a vezetésre való folyamatos felkészítése nem hozta meg a várt eredményt. A rátermett munkások többsége számára a vezetővé válás sem erkölcsi, sem anyagi vonatkozásban nem vonzó. A jól képzett szakmunkások jövedelme ugyanis gyakran meghaladja a középvezetőkét, illetve kiemelésük a különféle szociálpolitikai kedvezmények megvonásával /mérséklésével/ is együtt jár. . Ma is gond egyes területeken a kezdő diplomások foglalkoztatása. Bár javult a beilleszkedésük elősegítése, gyakran nem a képzettségüknek megfelelő feladatot végeznek. Emiatt kedvüket vesztik, és ez a szakmai munkájukban, mozgalmi munkavállalásukban is érezteti hatását. A hatáskörébe tartozók minősítésének színvonala javuló. Ez annak is köszönhető, hogy a munkáltatói hatásköröket decentralizálták, és a minősítés feladata oda kerül, ahol a dolgozót a legjobban ismerik. A minősítések javulásának másik összetevője a demokrácia erősödése, a szakszervezeti szervnek a vezetői minősítésbe való intézményes bevonása. Ennek nyomán erősödött az összhang a minősitő vezető, valamint a párt és a tömegszervezetek között. r n- 64 -L--------- -----_J