Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1975 (HU BFL XXXV.17.a/1)

1975-02-08

- 153 -Jakab Sándor et. - MSZMP Központi Biz. osztályvezető Tisztelt PárL;értekezlet! Az MSZMP kongresszusai közül a IX. taajd a X. kongresszus volt az, amely megkülönböztetett figyelmet fordított a párt vezető szerepe elemzésére. Teljesen jogos volt, hogy 19?s-ban ezzel a kérdéssel foglalkoztunk, és a IX. kong­resszus is kifejezte, hogy a párt eszmeileg- politikailag vezet. Párt szükségesnek tartja a tömegszervezetek rendel­tetésszerű működését, mert ezzel joboán el tudja látni a szocializmus épitévével járó feladatokat. A X. pártkongresszus ezt a megállapítását konkretizálta, és több olyan politikai - intézkedést tett, amely a vezető szerep elsődlegesseget je­lentette. Amikor a 4 évvel ezllötti kongresszus ezzel foglal­kozott, utána olyan intézkedések kerültek megvalósítana szervezeti téren is, de a politikai végrehajtását szolgáló cselekvésben is intézkedéseket t kellett tenni, amelyek biz­­tositották az előbbiek realizálását. űrre szükséges kellő figyelmet fordítani most, mert amikor egy pártrendszer körülményei kozott épül a szocializmus ennek a felelőssége adott. Az MSZMP egyszer már szolt arról, hogy®azonosítja magát a régebben kifijezett megállapítással, hogy mindenért, ami ebben az országban történik, mi kommu­­nisták vagyunk felelősek. Ezt most is tartjuk, de ebből megmaradt a párttagság tudatában is egy tanulság, hogy kihez menjen ha nem a kommunistákhoz. Hiába megy a Népfronthoz a Tanácshoz, végső soron csak a pártszervezethez felült, és ez természetes dolog is. Ilyen szempontból az MoZJi-nek és a kommunistáknak szerepe megsokszorozódott, ahhoz kepest mint amikor a párt, a kommunisták mellett a szocialdemok a Pártok Is résztveetek, a szocializmus épiteseben. Ez azt jelenti, hogy állandóan figyelemmel kell kísérni a feladatokat, megfelelő következtetést kell levonn , es meg­jelölni a teendőket, hogy a társadalom tovább mehessen a szo­cializmus építése utján. Az utóbbi években a párt teTM*­hatékonyabban látja el az e felismerésből ráháruló feladatokat, és konkrétabban jelöli meg az inte . eléseket* 'isis' t..jí ____________________________________.______________________________________—---------------------------—-------------------­r n

Next

/
Thumbnails
Contents