Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1975 (HU BFL XXXV.17.a/1)

1975-02-08

-1$4-Amikor most a fejltebb szocializmus építésének idején vagyunk, amikor a XI. kongresszusra készülünk, bebizo­nyosodott, hogy a szabályzók pártjai beláthatják, vagy a tanácsadókra esküdök tábora is kritikusan szólhat arról, hogy a párt vezető szerepét sem a szbályozók sokasága, sem a tanácsadók tömege nem helyettesítheti. A politika elsődlegessségt nem lehet vitatni, ma már nem lehet politika nélkül vezetni, szükségessége világossá válik, mert csak igy lehet a növekvő követelményeknek eleget tenni. A világban nagyarányú változások vannak, de a marxista-leninista képzés a párt vezető szerepének /-v a szükségességét - ez mindenképpen lényeges kérdés -mert vita van, hogy direkt módon vezessünk—e, vagy eszmei politikai meggyőződéssel, — előtérbe helyezi. Mindezek a körülmények megnövekedett követelményeket állítanak elénk. Elmondhatjuk azt, hogy pártunk sikeresen teljesítette azt a rendkívül bonyolult feladatot, és a párt képes a vezető szerep ellátására, a napi és a távolabbi cél megvalósítására. Ezért tűzött napirendre olyan lényeges kérdéseket,mint a X. Kongresszus natározatainak végrehajtása, a káder- és személyzeti munkáról szóló személyzeti határosat végrehaj­­^ tása, a munkásosztály vezető szerepének fokozása, Ezen kérdések vizsgálata során ott van az önkritika is. Amikor az 1972-es határozatot hoztunk abban benne van, hogy a tervszerűség az elsődleges, abban a szabályzókat csak mint eszközt kell feÍnasználni. Az 1972-es határozatból az is módosítás, hogy a központi bérpreferenciákr- is szükség van. A X. és XI. kongresszus között képes volt megújulni, és ez mutatja a párt komolyságát, és togyxy^yx toaá$sxládra± ez garancia,hogy a jövőben is ellátja a fela­datokat, amelyek réá hárulnak. r n ■ L._______-------^_J

Next

/
Thumbnails
Contents