Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1983 (HU BFL XXXV.16.a/4)
1983-11-02
' •> . f i 2» sz, melléklet A kerület húsz nagyüzemében lefolytatott beszélgetések összegzése Az ország helyzetének megítélése Az ország helyzetét a nagyüzemi munkások nehéznek Ítélik. Aggódnak a szocializmus jövőjéért, a többség bizonytalan a kibontakozás lehetőségeit illetően. Bizalommal vannak a felső vezetés iránt, de úgy vélik, hogy a jó elképzelések, a " helyes politi*<a» "nem jól érnek be" és az alulról felfelé irányuló informá- r*-cióáramlás sem jól funkcionál. Ami elhangzik a rádióban, TV-ben, sajtóban, a tájékoztatókban helyes — a valóságban azonban sok minden másképpen van. Évek óta egyhelyben topogást érzékelnek. Megfogalmazták azt, hogy ideje lenne már előremenni. Személy szerint mindannyian vinnék előre az üzemek ügyeit, de nagyon sok akadályba ütköznek. Igen sok kérdésben nem látnak tisztán, ezzel is magyarázható a bizonytalanság. A nehéz belső helyzet okait illetően megoszlanak a vélemények. ^ Vannak akik egyértelműen külső, nemzetközi, gazdasági és poli-I tikai tényezők kedvezőtlen hatásaira vezetik vissza és vannak, r-al<ii< inkább belső rugalmatlanságot és a rosszul működő és elkéső reagáló-képességet teszik első helyre. Általánosan elhangzó megállapítások voltak, hogy a körülményekhez képest ma még Magyarországon jól élünk. Különösen elmondható ez, ha a környező szocialista országokra tekintünk. "Csak rosszabb ne legyen!". A munkások sokat foglalkoztak a nehéz helyzet megoldását elősegítő kérdésekkel. A súlyos gondok ellenére sem látják kilátástalannak az ország helyzetét, az előrelépés feltételeit ' a következőkben fogalmazták meg. Aktívabb, őszinte, helyzetfeltáró és perspektívát nyújtó politikára van szükség. Felszínre kell hozni az emberekben meglévő tartalékokat. yl<? •—..... ............—------------------------------------------_______________ ” - t- - " I - 1 “ 1 1 > i > 1 f ^ ' ■V. ■ ■■ ' '