Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1960 (HU BFL XXXV.16.a/4)
1960-09-19
)- 9 - lOJ? éa a kerületi Pártbizottság is segítséget nyújt, ezzel még * tejellátás nem lesz megoldva* sokkal nagyobb, fokozottabb segítségre van szükség az Iparigazgatóság részéről. Tervet kell kidolgozni, hogy a második 5 éves tervben hogyan biztosítsák a műszaki feltéteket, hogy eleget tudjanak tenni az egyre növekvő szükségleteknek* elvtárat Az inari&azgatóság és a vállalat kapcsolatával kezdeném* elad időszakban azt tartottuk, hogy Koczor elvtárs olyan vezető, akinek a vezetésben nagy gyakorlata van. Nem számoltattuk be minden kérdésről, s hagytuk is, ha bizonyos dolgokat, problémákat el tudott intézni. Ez a kérdés megváltozott, amikor az iparigazgatóság dolgozói azt tapasztalták, hogy a vállalat felelős dolgozói nem hajlandók az utasításokat végrehajtani. Voltak olyan értekezletek, a budapesti átszervezéssel kapcsolatban, ahol Jtoczor elvtárs egyéni elgondolásait vitte, amivel az iparigazgatóság nem tudott egyetérteni* Az elképzelésben a vállalat fejlesztési tervétai támadták, kételkedtek annak helyességében, annak ellenére, hogy nem tudta megindokolni, hogy miért nem ért azzal egyet* az az állapot, mely korábban volt megszűnt. Rajtam keresztül jutottak el a problémák a felső vezetéshez. Egészséges kapcsolat alakult ki - úgy éreztem* A minősítésével kapcsolatban, nem arról volt szó, hogy talán az iparigazgatóság nem merte volna minősíteni. Félreértés folytán olyan megállapodás született, hogy miniszterhelyettesi szinten minősítik, a fegyelminél is ez volt. Végül úgy döntöttek, hogy a minősítést is és a fegyelmi kiadása is az iparigazgatóság joga* A hatáskőrmnem kellő tisztázásából adódtak ezek a dolgok* A minősítése a mai napig nem készült el, párt nap múlva el fog készülni, a fegyelmi vizsgálat folyamatban volt. Az iparigazgatőság és a vállalat kaposolatáról* Nem értem, hogyan értik "az iparigazgatóság sokszor úgy irányította a vállalatot, hogy sokszor nehéz helyzetbe hozta"* loczor elvtórs elmondotta, hogy a vállalat nagyon jól dolgozik* stb* az anyag és a felvetések s«n az üzem rossz munkáját taglalják, hanem vezetését bírálják, nem az üzem munkásait vádoljak. ín ahogy ismerem az üzem dolgozóit, annak köszönhetÓ, hogy tudjuk biztosítani a jó ellátást. Jó munkaerők vannak, áldozatkész munkássággal rendelkezik. A Sziál-ceövek kérdése. Az 56 ezer forintos leírás már megBrtént, de ez növekedni fog, 90 ezer forintos vssztssség lesz. Talán nagyobb is. Nagyon részletesen megkapták a fegyelmi indokot. Felelőtlenség és hanyagság mutatkozott meg ezeknek a csöveknek a tárolásánál. A belügyi hatóságok is foglalkoztak vele* l Felvetődött, hogy a műszaki osztály vezetője ellen ügyészségi \feljelentést tegyünk* A hordók és hordó dongák kérdése. A népgazdaság hátrányára megy ' tönkre* A termelési osztály vezetője nem törődik az elfekvő készletek kihasználásával* A termelési zavarok okozója ilyen kérdésekből adódtak. Nem éltek a lehetőséggel, amikor ezt a revizió felvetette. Egyetlen körlevél foglalkozott pl. a kordó kérdésével. Azt vitatjuk hogyan menjünk előre. Ki tudom jelenteni ezzel a garnitúrával nem látom biztosítottnak a Tejipari Vállalat javuló gazdasági munkáját. Itt válaszolok arra a kérdésre, hogy r(___ ~---------------------------- - --------------------------------------------- 1,1 ' ---------------------- ■ ■ F U.Ü " ' 1 * 1 ■ f J" ---------------------------------------------------------------------------------------'