Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1981 (HU BFL XXXV.16.a/3)
1981-12-17
: V' Í i- 16 -Az egy keresőre jutó reálbér növekedéséhez a tervezettet megy haladó létszámcsökkenés Is hozzájárul, amely az iparban és az építőiparban - főként Budapesten - az előirányzottnál nagyobb mértékben csökkent. f ; A A pénzben! társadalmi juttatások a tervezettnek megfelelően emelkednek. A lakosság pénzmegtakarítása - az 1979-80. évi csökkenés után - ez évben ismét emelkedik, a takarékbetétállomány az év végére eléri a 153 milliárd forintot. A tervezettnek megfelelően felépül 77 ezer - ebből 23-24 ezer ál- ^ lami - lakás, ebből Budapesten közel SS ezer. Az óvodáskorú gyermekek 91 V ét, a bölcsődéskoruak 33 %-át tudjuk elhelyezni a fővárosban. Nehézségek árán, de biztosított a növekvő létszámú általános iskolai tanulók oktatása. A városfejlesztési és felújítási célok nagyrészt megvalósulnak. Beruházásokra a tavalyinál mintegy 4 milliárd forinttal kevesebbet, a tervben számítottnál azonban 3-4 milliárd forinttal többet, mintegy 183 Md Ft-ot fordítunk, a vállalatiakra a tervezettnél többet fordítottak., az építési arány kevesebb. A lehetőségeinkkel összhangban nem álló újabb beruházások le^ hetőségének elkerülésére több intézkedés történt, de ezek a vállalati beruházási túlteljesítést 1981-ben már nem tudták megakadályozni, hatásaik nagyobb részt 1982-83-ban jelentkeznek. I 1 Kedves Elvtársakl Az éves tapasztalatok alapján alapvető helyessége mellett elkerülhetetlenné vált a szabályozás egyes elemeinél a mértékek módosítása. i Ezek a változtatások elsősorban a negobb teljesítmények elérését, a hatékonysági követelmények fokozását, a takarékosabb anyag-, energia- és költséggazdálkodás elősegítését és a kedvező irányú strukturális változtatások gyorsítását szolgálják.-----------”--- « — ' <* ' ------------------------------ “ " ' " ■ ' - *----' 1 I 1 JPI. ■ V- 1 ■ 1 1 1 . ................. .................................. i