Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1980 (HU BFL XXXV.16.a/3)
1980-04-18
m 1 I- 14 -Néhány általános információt és főleg a kerületben ennek alapján folyó dolgot azonban el kell, hogy mondjak. Az általános része, hogy a választási rendszer nem változott. Tavaly a KB áttekintette, úgy Ítélte meg, hogy ezen most nem kell változtatni. Továbbra is a HNF égisze alatt folyik a választás és a választó jog az általános titkos egyenlőség elvein alapuló választói rendszer. Nem változtot az sem, bár menetközben felmerült ilyen esetleges szándék, hogy ezúttal továbbra is az egyéni választó kerületben kerül sor a képviselők választására. Változott viszont néhány részlet, nevezetesen a választói körzetek, hiszen azóta a lakosság az egyes kerületek, települések közötti mozgások változtak. A 352 országgyűlési képviselőből 67 kerül Budapesten megválasztásra, ebből 5 a kerületünkben, ez nem változott, úgy Ítélték meg, hogy itt a nagyságrendeket figyelmen kívül kell hagyni. Szeretném tájékoztatni az elvtársakat, személyes tájékoztatásul, hogy a jövőhéten hétfőn megkezdődő választói jelölő gyűléseken a következő elvtársak kerülnek a HNF javaslata alapján a választói körzetükben jelölésre. Katona Imre elvtárs az Elnöki Tanács titkára, Király István elvtárs a MTA tagja, Vass Istvánná elvtársnő az Országgyűlés nyugalmazott alelnöke, Péter János elvtárs az Országgyűlés jelenlegi alelnöke, volt külügyminiszter Lincényi János elvtárs a Gamma Müvek munkása, 26 éves fiatalember, aki reméljük, hogy a kezdeti nehézségeken közös erővel,- a Gammások segítségével átkerül — és aktív közéleti tevékenységet fog tudni kifejteni. Bízunk benne, hogy ezek az elvtársak elfogadásra is kerülnek és junius 8-án a titkos szavazáskor is megkapják a szükséges szavazatot. Tanácstagok számában a csökkenés az egyik jellegzetesség. 201 Főv.Tanácstagból 17 lesz a kerületi, ez 2-vel több, mint eddig volt, de az ossz Főv.tanácstagok száma csökkent. A kerületi PVB állástfoglalt a hatáskörébe tartozó ezen kérdésekben, itt a 17 Főv.tanácstagból 8 uj, 9a párttagok száma, 4 munkás, 7 a nők száma, a korábbi kettővel szemben, 4 a 30 éven aluliak száma. Az eddigi 148-cal szemben, most 130 kerületi tanácstag választására kerül sor, ez a tegnapi nappal megkezdődött, 14 helyen volt tegnap jelölő gyűlés. 30-ig befejeződik. A kerületi tanácstagok ügyében a adatok szerint jelentősen növekedett, bár számszerűleg igy sem mondható soknak 25 a várható 30 éven aluliak száma, 36 munkás, 66 párttag, tehát valamivel többmint a fele és elég jelentős a fluktuáció 65 körül van az újak száma, amit részben az indokol, hogy hét éve nem volt tanácstag választás elég nagy volt a mozgás, az eltávozás, korosodás. Néhány helyen tervszerűen, tegnap egyhelyen terven kívül i kettős jelölésre is sor került, hát ez értelemszerűen kell majd kezelni. Az országgyűlési és tanácstagi választásokkal együtt egyidőszakban sorkerül a NEB-ek megválasztására az első tanácsüléseken, valamint a népi ülnökök választására. : /9 " L -----------------------------------------------------------------------------------: Iff > ' - l?