Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1980 (HU BFL XXXV.16.a/3)

1980-04-18

———^­I ^aáim ,,t> i i 1 f - 15 -* Hát azt hiszem, hogy ez rögtön érzékelteti, hogy elég inten­zív széleskörű káderfeladatokat kellett ellátni, létrehoz­tuk a kerületben is a Választói Operativ Bizottságot, amely a PB, Tanács, HNF, KISZ, Szakmaközi Biz., minden létező és munkát végezni tudó szerv képviselőjéből áll, koordináltan folyik a munka, egyelőre rendben folyik a munka. Reméljük, hogy a végén is ezt tudjuk mondani. A kádermunka mellett^ a legdöntőbbnek a politikai munka kérdéseit tekintettük és kell, hogy a hátralévő 6 hétben is tekintsük. Tulajdonképpen a kongresszust megelőző, a kongresszuson bizonyos csúcsot elért politikai kampány egyenes továbbfolytatásáról van szó, és ezt a feladatot a tanácstagok, képviselők választását az összes fórumait fel kell használni a párt politikájának a XII. kongresszus határozatainak most már a HNF által nemzeti programként a felhivásában elfogadott és át vállalat, hirde­tett tevékenysége ismertetésére, minél több emberrel való találkozásra, politizálásra, értelemszerűen ez a hang kell, hogy kicsendüljön a jelölő gyűlésekből, ennek kell megjelen­nie a május 1-30 között nagyon sokféle egyéni, kiscsoportbeli rétegtalálkozóra, a képviselői gyűlésekre és értelemszerűen f'' erre ösztönözzük az üzemi, munkahelyi pártszerveket is tehát hogy ez nem lakóterületi feladat a politikai munka vitele ebben a periódusban mindenkié. De azért a lakóterület ilyen­kor többet kiván, ezért köteleztük a pártszervezeteket, hogy amikor a taggyűléseken ismertetik a pártszervek, a párttagok feladatait, akkor a politizálásban való részvételen túl, le­gyen kötelező mindenkinek a lakóhely környékén való eddiginél nagyobb aktivitás. Ami nem azt jelenti, hogy most mindenkinek be kell tódulni a körzeti párthelyiségekbe és ott valamilyen adminisztrációs munkát vállalni. Meg kell, hogy mondjam az adminisztrativ része szerint az itt dolgozó párttagjaink tehát a 16.700-ból kb 5-6ezerre becsül­hető, aki itt is lakik. Noha ennek a kötelezvénynek még csak nagyon fehérhollóként tettek közülük eleget. Arról tájékoztatnám az elvtársakat, hogy elfogadásra került ^ a kerületi Választási Elnökség, elnökéül Somos András került megválasztásra. Lettette az esküt, hogy május folyamán vár­hatóan 16-án egy kerületi Választói Naggyüés szervezünk a BHG-ban, hogy még melyik képviselő főszereplésével, de vala­mennyinek a részvételével ezt még nem tudnám megmondani. Kedves Elvtársak! Az információknak ezt a részét azzal zárnám, hogy nemzetközi kérdésekről is szó esett a KB ülésén. Nemzetközi kérdésekben nagy újdonságok nincsenek, tulajdonkép­pen ha a legélesebb körülmények és legbonyolultabbnak tűnők hangulata el is múlt, de az változatlan, hogy a feszültség az tartós, ellentétben egyik-másik időnként a TV-ben elhangzó kommentártól ez nem választói taktikai tevékenység, hanem az Egyesül Államok nemzetközi politikájának stratégiai vonalvál­tása, megnyilvánulása, tehát igy kell beállni. /io * S ' —-----------------------------------------------—-----------------------'_J ,

Next

/
Thumbnails
Contents