Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1979 (HU BFL XXXV.16.a/3)
1979-03-01
^ « ****** ~ i ' * ‘ I «- 2 -további fejlődés szempontjából az emberi tényezőkben van. | | A párt vezető szerepe érvényesítésének, politikája köve! kezetes megvalósításának döntő feltétele, hogy az irányitó posztokon a munkáshatalom, a szocializmus épitése követelményeinek minden vonatkozásában megfelelő vezetők dolgozzanak. Népünk a párt vezetésével csak akkor valósíthatja meg a fejlett szocia - lista társadalmat, ha olyan vezető gárdával rendelkezik, amely sikeresen tudja irányítani az előttünk álló politikai, gazdasági és kulturális feladatok végrehajtását. A pártalapszervezetok kádermunkája is ezeknek a céloknak a gyakorlati megvalósítását ^ hivatott elősegíteni. A Magyar Szocialista Munkáspárt XI. kerületi Bizottsága a fenti feladatok alapján a két választás között megvizsgálta, ti tékelte, tisztségviselőink politikai, szakmai, felkészültségét , állami és önképzési helyzetét. A tapasztalatok összegzése várlm tóan segítséget ad a pártszervezeteknek a káderfejlesztési és beiskolázási tervek színvonalas átdolgozásához, az uj választásokra való felkészüléshez. I. n A vezető testületek összetétele Elemzésünkhöz 1.995 fő tisztségviselő adatait vettük fi gyelembe. A kerületi párttagság létszámarányai alapján megállapítható, hogy a tisztségviselők között megfelelő a nők aránya /3o,4 %/, és jó a munkások aránya /4o,5 %/, azonban üzemenként nagy szóródást mutat. I I II | ' ■ Mi' I r I I •v| 1 ’’*• i 1 • I ÍJ JHtíiá .-___________________________________________________^______________________________________________] i — i i