Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1979 (HU BFL XXXV.16.a/3)
1979-11-07
^ . „vUKA * / SS& MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT £,/A'l(7 ( 3ű-XI. kér. Bizottsága 1I I A KERÜLETI PB 1974. áprilisi ÜLÉSÉN A KÁDER ÉS SZEMÉLYZETI MUNKA FEJLESZTÉSÉBEN AZ ALÁBBI FELADATOKAT JELÖLTE MEG. /A felsőbb pártszervek időközbeni határozatai, állásfoglalásai alapján módositva./ 1. / A párt káderpolitikája kerületi végrehajtásának döntő kérdése a KB határozat színvonalasabb végrehajtása. A pártszervezetek hatékonyabban segitsék és ellenőrizzék, hogy az állami és társadalmi életben dolgozó vezetők munkájukban a követelményeket jól alkalmazzák. Meg kell szüntetni a kádermunka ertelmezeseben es gyakorlatában még előforduló hiányosságokat. 1 2. / A kádermunka fejlesztésében egyik legfontosabb feladatba fs káderutánpótlás tervszerűbb és szervezettebb biztosítása. Az eddigieknél szélesebb körből kell keresni, és kiválasztani a kádertartalékokat. A káderutánpótlásnál - az egyetemet, főiskolát végzetteken túl - tudatosabban törekedni kell a legjobb munkások kiemelésére. Megkülönböztetett gondot kell fordítani arra, hogy az ifjúmunkások iskoláztatása és közéleti tevékenysége alapján nagyobb számban kerüljenek vezetői beosztásba, tisztségekbe. A tehetséges nők, fiatalok, pártonkivüliek kinevezése, előléptetése terén tapasztalható bátortalanságot számoljuk fel. ■;1 I I I Ü I _______________________________________2!_________________________________________________J