Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1975 (HU BFL XXXV.16.a/3)
1975-12-19
. i 2 r ■> - ' A testületi ülésekre előterjesztett ás elfogadott helyi sajátos feladatmeghatározások egy része kézzelfogható konkrét feladatokat tartalmazott» Jó példája ennek a Magyar Édesipar, a Pamuttextil Müvek PB előterjesztése. Az előterjesztések és a beszámolók egy része pedig nem ment túl az 1 általános megfogalmazások, illetve a KB vagy a kerületi PB megállapításain. A taggyűlésekről az a tapasztalat, hogy az aktivitás elmaradt a vezető testületi ülések aktivitásától. A párttagság véleménye megegyezett a testületi üléseken elhangzottakkal. A vitában résztvevők még erőteljesebben vetették fel a követelmények következetesebb érvényrejuttatésának, az utánpótlás nevelésének szükségességét, és tervszerűségét. A taggyűlések többségében változtatás nélkül elfogadták a vezető testületek által beterjesztett javaslatokat és egyetértés volt a beszámolókkal is. Megállapítható, hogy a testületi ülések és a taggyűlések lényegesen segítették a KB határozat megértését, az eddiginél egységesebb szemlélet kialakítását. II. AZ ELHATÁROZOTT FELADATOK MEGVALÓSULÁSÁNAK JELENLEGI HELYZETE A KÁDER ÉS SZEMÉLYZETI MUNKA FEJLESZTÉSÉBEN. A párt káderpolitikája végrehajtásának döntő kérdése, a KB határozat egységes felfogásának, értelmezésének megteremtése és az ezen alapuló cselekvési egység biztosítása. A határozatnak testületi üléseken, taggyűléseken, különböző tanfolyamokon való feldolgozása, ismertetése- a másfél év tapasztalata ezt igazolja - ezt az igényt kielégíti. A párttagság ismeri, és nagyrésze érti a KB határozatának lényegét. Ezen túl a kiadott miniszteri utasítások alapján a vállalatok, intézmények és szövetkezetek vezetői, a gazdasági vezetőkkel külön is, megbeszélték a tennivalókat és általában igazgatói utasításokban rögzítették a KB határozatának a helyi káder és állami személyzeti munka területén történő végrehajtását. Ezeknek az utasításoknak a többsége színvonalas, előremutató, és minden vezetői szintre feladatokat jelöl meg. Ilyen színvonalas utasítások pl. KÖTUKI, VSZM, ANÓD, stb. /3 __----------------------------------------------------------------------------------— 1 * - “ l ................................ > " U.* " ' 1 ■ 'f j"" 1 K. ■' ' ■ I . — . . --------------------------------------------------------------- -I