Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1960 (HU BFL XXXV.16.a/3)

1960-09-26

kiálitak a. proletár diktatúráért, régi kommunisták, nekik mindent szabad. Egyre toob ilyen probléma van. Ilyen volt a ZAMAT gyárban, ahol elsősorban munkamódszerbeli hibák voltak, de itt-ott korrup­cióval^ is talalicoztax. Legfájóbb a Tejért probléma. Az igazgató regi, oecsuletes elvtars,aki az ellenforradalom alatc elismerésre­­meltoan helyt állt és most odáig jutott, hogy azt az ellenforra­dalmai b , ami ót kirúgta, leváltatta, ó vitte vissza a gyárba,vezető beosztásba helyezte, ezenfelül tőle kért kölcsönt, vele állitatta össze azokat a csomagokat,amik elkerültek a vállalattól. Milyen erivolcsi ^ alap ja van az ilyen embernek a párt politikája mellett Kiállni es kommunista erkölcsről beszélni. Vagy a -Pamuttextil alap— szervi titkárának, aki a fekete szövések élén áll. Azért mondja el ezeket, lássák az elvtársak, milyen nagy jelentősége van tár­sadalmunkban a rendesres minősítés mellett az emberekkel a minden— munkában való foglalkozásnak, az ilyen dolgok megelőzése ér­dekében. Sokan vannak társadalmunkban olyanok,akik kisebb nagyobb baklüvé­­- követtek el felszabadulás előtt vagy után. Sokan igyekeztek e hibákat kijavítani. Világos, hogy nem lehet ezeket úgy elbírál— ni, nogy osztályidegenek vagy nincs helyük a társadalomban. Vagy kom;;lunisták, akik ténylegesen helytálltak a felszabadulás eiott.az ellenforradalom alatt, s most odajutottak, hogy a tár­sadalmi túljdón ellen vetenek. Ez azért lehetséges, mert még nem elegge ismerik az embere# jellemét, családi életét. Nem véletlen, hogy a Horty időszakban alapos kádermunkát végeztek. kz illető káderlapján az is tajta állt, hogy viselkedik a szolgálatban, nogy végzi feladatát, kikkel érintkezik, hogy viselkedik otthon. Most pedig elhanyagolják a jellemnevelési problémákat, pedig e­­nelkul szocialista embertípus nevelése nem lehetséges. Amennyi egyetértenek az elvtársak, kéri, fogadják el a jelentést azzal a kiegészítéssel, hogy abba feltétlenül bele kell venni: a szocialista összeköttetésre vonatkozó részt, a fluktuáció kérdését, a mérnök csábítást, ^ a törvények be nem tartását. I Javasolják a Budapesti Pártbizottság felé, hogy egységes szemlé­ié bet és összehangoltságot alakítsanak ki a személyzeti munkában a különböző minisztériumok és egyéb területek között. A 66-os ren­delet végrehajtása és a MT 29/c pontja alapján elbocsájtoutak jogi helyzetének elbírálását tűzzék napirendre és tisztázzák a kérdést. Javasolja, hogy a Pártbizottság fejezz! ki elismerését a brigád tagjainak lelkiismeretes és nagyon alapos munkájukért, amely ko­moly segítség lesz a további munkában. A Pártbizottság a jelentést és a fenti javaslatokat egyhangúlag elfogadta. í I /M " 10 " / / ■ Í * \

Next

/
Thumbnails
Contents