Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1980 (HU BFL XXXV.16.a/1)

1980-02-23

I•§I Dr.Pál Jánosné elvtársnő /Bikszádi u.Ált.Iskola igazgatója/ Kedves Elvtársak! i' : | Kerületünk úttörő és kisdobos képviselői 15 ezer gyerek ké­rését tolmácsolták valamennyiünk számára. Ma már e jogos igény teljesítése nélkül elképzelhetetlen a gyermekek és felnőttek őszinte, bensőgées kapcsolata. Tudjuk jól, hogy ők már a jö­vőt jelentik, de hogy milyen lesz a jövő, ez a mában for­málódik. Az hogy a jövő társadalmának tagjai boldogok lesz­nek-e, képesek lesznek kibontakoztatni egyéniségüket, jó­részt attól függ, hogyan formáljuk tudatukat, hogyan ala­kítjuk életüket, milyen érzések, vágyak, törekvések mélyül­nek el gyermekeinkben, milyen eszmék és eszményképek formá­lódnak gondolatvilágukban. A gyerekek köztünk élnek, szavaink­ból, tetteinkből tőlünk tanulnak, pedagógusoktól a tágabb társadalmi környezetben élő felnőttektől és a szükebb kör­nyezetükben a szülőktől. Megfigyelik kisebb- nagyobb botlásainkat, hibáinkat, eré­nyeinket, azt hogy mit mondunk és mit csinálunk, mit hogyan dolgozunk, kit és miért tisztelünk és szeretünk. Vagyis a mi munkánk a mi életünk kell, hogy példaként álljon gyerme­keink előtt, ők maguk is nagyon jól megfogalmazták, hogy mi­lyen felnőtteket becsülnek. Válaszuk igy hangzott: széles­­látókörű, érdeklődő, embertársait segitő, becsületes dolgo­zó, alkotó embert. Válaszaik,véleményük magukban hordják azt a célt, amelyet az 1972-es párthatározat nyomán az uj neve­lési- oktatási dokumentum cél- és követelmény rendszere is megfogalmazott. Ehhez a célhoz csak úgy juthatunk el, ha a mainál sokkal nagyobb mértékben segitjük a gyermek és szü­lő, a gyermek és pedagógus, a gyermek és felnőtt kapcsolatá­nak kialakítását. Kerületünkben sok a lakótelepi iskola, sok a szülői nemtörődömségből adódó hátrányos helyzetű gyermek, akiknek nevelése is csak együttesen valósulhat meg, olyan szülők bevonásával, akik előnyösen tudják befolyásolni azok­nak a gyerekeknek az életét, akik sajnos még nem mindig a jó példát látják. Az úttörő mozgalom programja is erre szá­mos lehetőséget ad, amiről több iskolában már szép eredmény­ről számolhatunk be. a, ■ " " ~- 51 -i

Next

/
Thumbnails
Contents