Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság X. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Propaganda és Művelődési Munkabizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1986 (HU BFL XXXV.15.a/11)
1986-03-25
r .. n Ennek ellenére, a VI. ötéves tervidőszakban elért eredményekkel kapcsolatban többszörösen megfogalmazódott, hogy a népgazdaság egyensúlyi problémáiból adódó költségvetési deficit dolgozókra való hárítását helytelenítik, és a termelés szférájára kellene az illetékes szerveknek erőteljesebb hatást .gyakorolnia. Ma már a közvéleményben is egyértelmű, hogy csak a hatékonyan dolgozó és a piacon jól értékesítő termelőket támogassák az állami irányító szervek. Kifogásolják, hogy a nemzeti jövedelem jelentős részét az ipar teremti meg, ugyanakkor az elosztás során a visszaáramlás nem ide történik. A hallgatók körében - az egész kongresszusi határozat feldolgozása során - állandóan vissza-visszatérő téma a szocialista elosztási elv gyakorlati érvényesítése. Úgy vélik, hogy a munka szerinti elosztásra való törekvés közel sem valósult meg, és az eddigi gyakorlattal nem lehetünk elégedettek. 9 Az oktatás bírálata kapcsán szélsőséges véleményeket is hallhattunk. Pl: "Újabb szegények és új gazdagok rétege termelődik. A szegények rovására a gazdagokhoz szivattyúzódik a magas jövedelem" Ellenérzést vált ki a közvéleményből egyes rétegek közötti indokolatlanul nagy jövedelemkülönbség, és feltételezik, hogy a kiugró nagy jövedelmek nem származhatnak tisztességes munkából. Pelvetik, hogy a vállalati gm-ek átmenetileg megoldást jelentenek az elért életszínvonaluk megtartásában, de hosszú távon a fizikai dolgozók nem bírják folytatni a napi 12-14 órai munkát. Egyébként egyetértenek azzal, hogy a kisgazdaságban tevékenykedők jelentős részének jövedelme lényegében arányos az elvégzett munkával. Keveslik a kiugróan magas jövedelmek hatóságok általi ellenőrzését, illetve várják a feltárt szabálytalanságok, visszaélések súlyával arányban álló felelősségrevonást, illetve azok publikálását. Nagyon helyeslik a rendellenességek visszaszorításának szándékát, amelyre az új adórendszer bevezetése, a bűnüldözés szükséges módszereinek felhasználása is mutat. u---r