Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság X. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Propaganda és Művelődési Munkabizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1986 (HU BFL XXXV.15.a/11)
1986-03-25
A teljesítményelv alkalmazásával a hallgatók egyetértenek, valamint azzal is, hogy a dolgozók a főmunkaidőben keressék meg a megélhetéshez szükséges anyagiakat, azonban ezek mellett azt is szóvá teszik, hogy a vezetés színvonalát és hatékonyságát minden szinten növelni kell. A teljesítményelv alkalmazásához a vállalatok érdekeltségi rendszerét is fejleszteni szükséges. Olyan szabályozó rendszerre lenne szükség, amely lehetővé teszi a többletteljesítmények megfelelő díjazásának lehetőségét. A szemináriumok vitájából leszűrhető, hogy csökkent a közvéleményben a vgm-ekkel szembeni kifogás. Ma már az üzemi dolgozók többsége az iparvállalatok "háztáji” — gazdaságának tartja, értékeli, hogy jelentős a munkaerőmegtartó ereje, különösen a nagy szakképzettséget és tapaszalatot igénylő szakmunkák területén. A VI. ötéves tervidőszakban hozott szociálpolitikai intézkedésekről a hallgatók elismeréssel nyilatkoztak, de az új feszültségek megoldásának igényét is felvetettek. Helyeslik, hogy a szociálpolitika fejlesztési koncepciójának középpontjába a rászorultság elvének érvényesítése került. A leginkább rászoruló rétegek gondjainak enyhítését szorgalmazzák, így: a többgyermekes családok, pályakezdő fiatalok, kis nyugdíjazosk helyzetének javítását. Bár az eltelt egy év alatt is történtek már intézkedések, de még korántsem szűntek meg ezen rétegek problémái. A szociális ellátás kérdéséhez kapcsolódóan kifejeződik az az álláspont is, hogy azok ne állampolgári joghoz, hanem munkaviszonyhoz kötődjenek. Pl: egészségügy, oktatás ösztönzése, nyugdíj, kifejezettebben kapcsolódjon az értéket termelő, munkában eltöltött időhöz. r n-3-L--