Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság X. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Aktíva értekezletek jegyzőkönyvei, 1973 (HU BFL XXXV.15.a/7)
1973-10-10--11
r i Persze, hogy aztán tökéletesített ügyrendek es szabályzatok le^zne^., mindenütt, akkor már többet, világosabban ki tudja majd a maga feladatát* Ezek azok a gondolatok kedves elvtársak, amit én itt el akartam mondani önöknek, mint ahogy itt is elhangzott a szervesét maga nem uj* ezeií a gondolatok sem uj gondolatok, me^is valahogy olyanok, ho0y jól a fejünkbe kell vésni, emlékezni rá, és a magunk környezetében ahol ügyködünk, dolgozunk, emlékeztetnünk kell a munkatársainkat ene mindi • Az üzem— es munkaszervezés ma azt mondjuk, hogy a ^ezdou állapotában van, ez a kezdet egy kiesőit lassan alakul ki, két esztendővel vagyunk a határozat meghozatala után, de ve gre most már kezd kibontakozni, ás most kerültünk a feladat tisztázásának mégpedig konkrét tisztázásának, vállalatónkénti tisztázásának az időszakába. Már eközben eredményes részintézkedések is történtek , és agyon örvendetesek azok amik történtek, amikről itt a koreferátumok is meg a Teke et. referátuma is számot adott, ezek mé. részintézkedések. Most azon mell igyekeznünk, ho ,y i fényesebb, átfo .óbb intézkedések is történjenek összhangban a tervcélokkal, amely tervcélok lehet mondani évről évre a vállalatok többségénél egy kicsit nehezebbek, akkorábbiná'l, az 1974-res tervcélok .nehezebbek lesznek azl973-as tervcéloknál is. Kívánóra önöknek kedves elvtársak, hogy a kőbányai kommunistáknak ez a mostani elhatározása, ami ebben az állásfoglalásban is maja nyilvánosságot kap, ez találjon visszhangra a kerület üzemeiben, sikerüljön ennek a tevékenységnek, nem nagyobb lendületet adni, mint ami az egyeb feladatok mellett szükséges, de nem is kisebbet, mint ami ennek a társadalmi fontossága. L—-—--—*m |