Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság X. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1978 (HU BFL XXXV.15.a/4)

1978-01-03

I— ^""1 * - 5 -Mégegyszer kihangsúlyozza a század gyűlést, ami nagyon rosszul sikerült, a jobb felkészítésre hivja fel a figyelmet. Még egy kiemelt észrevétele volt , a munkásőr jutalmazások össze­gének kerületi szinten való egyeztetése, üzemekkel, igy elkerülhe­tő, hogy egyik üzem többet ad, mint a másik. FARKAS PÉTER ET; Kiemeli, hogy ifjugárda együttműködési szerződést kötöttek, és ezzel gyakorlatilag egy régebbi kapcsolat került konkretizálásra. Csömör et. ebben a munkában igen nagy segítséget ad, hiszen egy megnövekedett ifgu gárda jött létre / 500 fő/ amely hivatva van a munkásőr egységet erősíteni. KURUCZ ET; Elhangzott a tevékenység értékelése , egyetértek. Résztvettem a bázis üzemi titkárokkal a megbeszéléseken igen hasznos volt. Nagyon fontos és kiemelendő, hogy ezek a megbeszélések feladat­­meghatározók voltak. Sajnos az én tapasztalatom is az, hogy nem minden üzemben egyfor­mán foglalkoznak a munkásőr elvtársakkal, pedig a felszerelésnél a szabadidő téma már nem is lehetne probléma. Megjegyzi, hogy amelyik vállalat segítségét felajánlja vetitőgép és egyéb felszerelés témában, ezt el kell fogadni, ez a jobb kikép­zést biztosítja. FÁBIÁN ET; Alátámasztja az elmondottakat, rendkívül ideges volt a század gyű­lésen a Bordács et. nem tudta olvasni az anyagot, saját szavaival pedig nem úgy tudta elmondani összekavarodott. Munkásörök jutalmazásával kapcsolatban megjegyzi, hogy a Fegyveres Erők napján szeptemberben jutalmazzák a lehetőséghez képest és ahol tudnak az oklevélhez is adnak pénzjutalmat. Általában a kerüle­ti üzemek megbeszélték ezt a témát és egyformán vannak jutalmazva/ Kiemeli, hogy a kiképzések szinvoanlát emelni kell, módszertani fog­lalkozások nagyon jók, sajnos valóban ahogy lépcsőzetesen lekerül az anyag mindig kevesebb lesz. Javasolja, hogy a kiképzések színvonalát filmvetítéssel növeljék és a MOP iskolát ebben a témában igénybe venni, Írásvetítőhöz anyagok beszerzése tárgyában. CSÖMÖR ET; Válaszában megköszöni a felvetett témákat, az utánpótlás az amely igen^ kiemelt^téma és ezen belül a kiképzés színvonala. Igen jó példával támasztja alá, hogy a PB.VB. tagok, pártesöpörtbizalmiak képzett^et-ak,ugyanakkor az alapszervezet szintjén már kevésbé kép­zett káderek vannak. így vannak a munkásőrök területén is a szd.pk. et-ak jól fekészült elvtársak, és ahogy lefelé megyünk kevésbé azok. Ezen csak mi tudunk segíteni, itt kérem az elvtársak aktivi­tását . |—------------------­­-----------------------------------

Next

/
Thumbnails
Contents