Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság X. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1978 (HU BFL XXXV.15.a/4)

1978-01-03

I “~l- 6 -Munkásőrők anyagi elismerését illetően ez már nem probléma, a pénzjutalmakon túl külföldi utón is részt vettek, meg vannak elégedve. Amit Urbanovszky et. a leszereléssel kapcsolatban felvetett, egyet lehet érteni, elkészítjük a javaslatot. ZARNÓCZI ET; Az anyag valóban tükrözi azt a munkát amit 1977-evben vegeitek.^ Eredményes volt ez az év , hiszen ha figyelembe vesszük a koráb­ban jelentkező gondokat, problémákat ez megoldódott. A munka szé­pén fejlődött, szolgálat, fegyelem javítva lett, rendkívüli ese­mények száma is csökkent. Késések megszűntek, egeszseges munka bon­takozik ki. , , ,, , , , . A kerületi PVB is figyelemmel kiserte a munkát, eredményesen haj­tották végre azokat a feladatokat, amelyeket meghatároztak.^Me­netközben is elmondtuk a véleményünket, amely Csömör et. minősí­tése alkalmával hangzott el. Úgy Ítélhető meg, hogy az ellátó helyetteseknek a jó munkája is sokat segített. Meg kell említeni, Urbanovszky et. is utalt a Bp-i Paság és a ke­rület kapcsolatára. Több észrevétel hangzott el, úgy az 0 ,mint a mi részünkről. Mindketten úgy ítéljük meg, hogy lepni kell ^ egyes témákban, hiszen mi sem tudunk egyetérteni ami a verseny ér­tékelést illeti, annak megfelelően magunk is hangot adtunk. Bázis üzemek létrehozásának kérdése felvetődött, visszatérő téma, FMV. Pártbizottságának feladatul adtuk, hogy vizsgálják meg. Ami gondot jelent az objektum kérdése, mint hallottuk műemlék épü­let még szigorúbb intézkedések védik,^további harcot kell folytat­nunk, hogy előbbre tudjunk lépni e témában. J avaslom értsen egyet a Végrehajtó Bizottság az előteijesz­­téssel. Továbbá kérem értsenek egyet azzal, hogy az 1978-evi parancs ,az abból reánk eső feladatok és azok a tapasztalatok amelyek a^rnai VB-én összegyűltek, a Végrehajtó Bizottság bízza meg a titkár et­­akat, hogy határozati javaslatot készítsenek és a következő VB.^ ülésre meghatározott feladatokkal — amelyekhez 1978 cv folyamán figyelembe veendők - terjesszék a VB. ülés elé. A VB. a beterjesztett írásos előterjesztést az összefoglalóban elhangzott javaslattal egyhangúlag tudomásul vette, elfogadta. L__________Jj

Next

/
Thumbnails
Contents