Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság X. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1971 (HU BFL XXXV.15.a/4)
1971-01-19
- 2 -A határozat megjelenése óta részben minőségi okból, részben munkahelyválteztatás miatt, 4 fő bizottsági tagnál személycserére került sor. A minőségi és egyéb okoknál fogva példaként említjük meg Bánki Emil bizottsági tag leváltását,, Bánki Emil' éveken keresztül volt albizottság tagja, münkáját igyekezett ellátni. Nevezett, mint a "Humán" Oltóanyag és Kutató Intézet volt főkönyvelője az Intézetnél feltart hiányosságoknál ~ ami munkaterületét is érintette - olyan magatartást tanúsított, amivel nem segítette, hanem gátolta a Vizsgálatot. A vizsgálat által feltárt megállapításokkal szemben azt igyekezett bizonyítani, hogy■az,^ alaptalanak, ahelyett, hogy azok kijavítását szorgalmazta vuira, A kerületi Népi Ellenőrzési Bizottság sem mentes a fluktuációtól mert a népi ellenőreink 45 jt~a minőségi cserék és munkahely , ál te* a miatt .távozott a szervezettől, s ez bizonyos mértékig hátrányosan ' hat a vizsgálatokra, melyet megfelelő szerve:éssel igyekszünk ellensúlyozni. A pr'-biámák el lenére az elmúlt években a vizsgálatok szi.nv nála emelkedett, ellenőrzések megállapításai alaposak, és elemzőek. A feltárt hiányosság kát a vizsgált szervek vehetői általában elfogadják és a hibák kijavítására intézkedéseket tesznek. Ugyanakkor meg kell jegyezni, h-gy a hibák elkövetőivel szemben felelősségrevonást nem alkalmaznak, vagy csak nagyon ritka lesetekben. A fentieket a következő példákkal kivánjuk alátámasztani: W Ismét hivatkozunk a "Humán" Oltóanyag és Kutató Intézet:volt főkönyvelőjére; a vállalat felettes szervei elismerték a1'vizsgálat helytáj lóságát , melynek alapján megfelelő fegyelmi határozatot is h*ztak. A fegyelmi határozat alapján prémium és nyereségrészesedés uiegv n^;t alkalmaztak. Később a jó munkájára való hlvatk z -sál a büntetés összegét kifizették részére. 7625/X. L=--------- *---------r n