Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság X. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1977 (HU BFL XXXV.15.a/3)
1977-07-12
r n Felkéri Teke László et-at, az első napirend előadóját, hogy az irásos anyaghoz szóbeli kiegészítését tegye meg. / írásos anyag mellékelve./ TEKE ET; Szóbeli kiegészítője után megnyitják a vitát az első napirendhez. H o zzá sz ó 1 á s o k: KARDOS ET-nő: / Kőbányai Textil/ Az irásos jelentéshez, a szóbeli kiegészítéshez kapcsolódik és elsőnek a munkaverseny témában az időarányos végrehajtásról tesz említést. Igaz, hogy csökkent a létszám, de az eredményeik alátámasztják a pozitív eredményt, amelyet a Kőbányai Textil az I.félév során elért. A vállalatuk is Cselekvési Programot készített, és olyan megemelt tervet kellett hozni, amelyet az 1976-os évvel együtt a két év együttesen bizotsitja az 5 .ötéves terv teljesítését. Részletesebben kitér a termelés, az export, munkaerőgazdálkodás és beruházás témakörökre.- Termelési tervüket teljesítették, az első félév alapján. Az I. nó-ben a beruházási tevékenységük elhúzódása miatt a készáru műhelyben mutatkoztak lemaradások, azonban ezt behozták,igy a II. félévet túlfogják teljesíteni. Utal a nagy teljesítményű kikészítő gépek beállítására, ami a készáru termelést befolyásolja, 3.8%-ról 5.3%-ra növekedett a termelékenységi mutatójuk. Mennyiségi tervüket teljesítik, sajnos minőségben nem tudták megközelíteni a tervezettet. Kiemeli a vállalat előrelátását a telepítési politika témájában, 1970-ben amikor vidékre irányították a telepeiket, ha ezt nem igy tették volna, akkor valóban ma nem lenne szószerint a Kőbányai Textil. Itt azonban az előbb említett minőségi kérdés vetődik fel, az ott dolgozók mennyiségileg helyt tudnak állni, minőségileg azonban problémák vannak.- Szocialista export tervüket teljesítették, tőkés tervüket 42%ra, de az eredmény a tavalyihoz képest 12%-kal nőtt, 13%-kal a szocialista export.- Munkaerő tevékenységnél a Pártbizottság egyetértésével egy reális tervet állitottak be. A tavalyi 230 fős csökkenéssel szemben idén 40 fővel csökkent csak a létszámuk^L----------‘-------=J-------------------------,------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------————