Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság X. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1985 (HU BFL XXXV.15.a/1)
1985-02-23
j iiii ■■ } " ■ ■ — —----1 ■—” r— ----- * ^r n - 246 -b ebben az időszakban a kommunisták végig kitartottak vállalatunknál, mert a vállalati létszám ugyan jelentősen csökkent, párttagságunk létszáma mégsem változott jelentősen. Hz azt is jelezte számunkra, utólag értékelve a helyzetet, hogy csak Így érdemes valakinek nekifogni, vagyis őszintén és reálisan feltárni a helyzetet, a megoldás kimunkálásában résztvenni, a realizálásra váró feladatokra mozgósítani a dolgozó kollektívát. Az agitációs munkában kiemelt jelentőséget kaptak a pártmunka hagyományos munkaformái keretében a pártcsoport értekezletek, taggyűlések, kommunista aktívák, szabad pártnapok, szemináriumok és ami az egyik legdöntőbb a személyes agitáció. Nem azt szeretném ezzel mondani, hogy ezekben a kivitelezés során nem voltak hibáink, de ami a legfontosabb, sikerült folyamatosan figyelemmel kísérni és alakítani helyzetünk rendezésének pillanatnyi állását, alakítani a dolgozók hangulatát. Volt olyan időszak, amikor a pártvezetőség azt erzekelte, hogy a késedelmes megoldás hatása káros lehet már a gazdálkodó egységünk további sorsát illetően. Ekkor külön programot dolgoztunk ki abból a célból, hogy a dolgozók figyelmét, tenniakarását, az előttünk álló feladatok megvalósítására fordítsuk. Ennek érdekében felgyorsítottuk az információ áramlást,"sűrített" szabadpártnapokon, "kérdezz, felelek" formában - a vállalat felső vezetőivel közvetlen párbeszédet biztosítottunk. Ezzel párhuzamosan a rendezési feladatok hosszabb, rovidebb távú kimunkálásának széleskörű társadalmasítását szerveztük, miközben a napi feladatok hatékonyabb megvalósítását, meggyorsitását szorgalmaztuk.