Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság X. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1985 (HU BFL XXXV.15.a/1)
1985-02-23
'r i > i ' ■■ } 1 ■ « ■ 1 1 ■ 1 r ----* ^--r +tOBHBSBBL n- 247 -Ürömmel jelezhetem erről a helyről is, hogy a rendezésen túl vagyunk, de nem a nehezén, hiszen a kimunkált feladatok megvalósitása még hátra van, de ami pozitivum, hogy mindezt nyugodt politikai légkörben, a munkára koncentráltan tudjuk megtenni. Megitólósünk szerint, ez annak köszönhető, hogy a kommunisták biztak a helyzet reális, pontos értékelésében, tudták, hogy a vállalati kollektíva érdeke megegyezik a nagyobb közösség érdekeivel és biztak abban is, hogy szigorú elvi alapokon megtörténik a rendezés is. Ebben a munkában nagy segítséget jelentett számunkra, hogy mindvégig mellettünk éreztük az MSZMP X. kerületi Pártbizottság — testületének, vezetőinek, munkatársainak — hatékony elvi támogatását, amelyért külön itt szeretnék a kollektíva nevében ismételten köszönetét mondani. összegezve a legfőbb tanulságot, abban látjuk, hogy a nehéz helyzetben a párt határozott és világos állásfoglalása, az őszinte, reális helyzet feltárása, a kivezető út felvázolása, annak kimunkálására, megvalósítására, a dolgozó kollektíva mozgósítása, az aktiv részvétel, bizalmat erlel. Növeli a bizalmat tágabb értelemben a párt egész politikája iránt. Tudjuk, hogy nem csináltunk a szó igazi értelmében valami csodát, nagy dolgot, csupán az elkötelezettségünk mellett álltunk ki, de a tények bizonyítják, hogy mindez a nehéz helyzetben megvalósítható és a nyugodt politikai légkör biztosításában meglévő munkaformáink időbeli alkalmazása mellett, a jó szónak, a személyes agitációnak mekkora jelentősége lehet.