Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság X. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1975 (HU BFL XXXV.15.a/1)

1975-02-15

I------­­-“l —4-6-ezeknek a nagyüzemeknek a segítésére, a. határozat végrehajtásában de az ellenőrzésben is. Természetesen ez nem jelentheti, és nem is jelenti azt, hogy a kisebb üzemeket, intézményeket elhanyagoljuk. > Arról is számot adhatunk a küldöttértekezletnek, hogy a pártszervezetek, pártbizottságok nagyon konkrét programot dolgoztak ki és hajtottak végre a nők helyzetének javítása érdekében. Sőt azt is mondhatjuk, hogy az elsőd­leges intézkedések zömét anyagi és szociális jellegű volt. Közülük is ki­emelkedett a kerületi ovódai, bölcsődei férőhelyek számának fejlesztése, vagy az egy üzem, egy oktatási intézmény mozgalom. Munkánkban legalább ilyen fontosnak tartottunk egy másik kérdést, még­pedig a szemlélet formálását, mind a férfiak, mind a nők körében. Meg­értettük, hogy a határozat eszmei, politikai vonatkozásaival még többet és kitartóbban kell foglalkozni, ha az eredményt el akarjuk érni. Éppen ezért felhasználtuk az üzemi sajtó, a rádió, a különböző párt és KISZ- oktatási formákat, vagyis az agitáció és propaganda legkülönbözőbb esz­közeit annak érdekében, hogy célunkat elérjük. Az 1970* óta szerzett tapasztalatok alapján mi is elmondhatjiik, jelentős előrelépés van még a tudat formálásának területén is, de ma méginkább látjuk:, hogy a nőpolitikái határozat végrehajtása hosszutávu munka, amely ángy következetességet, folyamatos, szhivós tevékenységet igényel. Ezt a megállapítást igazolja az is, hogy az intézkedések - a jelentős előre­haladás ellenére is - sok esetben ellentmondásosan hatnak. Ezek mindegyikét felsorolni lehetetlenség! Érzékeltetni lehet csak, például kormányrendelet tartalmazza a gyermekes nők éjszakai műszakban történő alkalmazásának meg­szüntetését. Ugyanakkor növeltük az éjszakai műszakok pótlékát. A családos anyák, főleg a többgyermekesek nem szívesen mondanak le az éjszakai pót­lékről és ezért továbbra is éjszakáznak. Vagy a határozat megjelenése óta ténylegesen az átlagot meghaladó volt a nők bérének fejlesztése. Különösen < az elmúlt évi. központi bérfejlesztés kapcsán. Mégis abszolút értékben a nők és férfiak bére közötti különbség még nem csökkent a kívánt mértékben. Növekedett a nők aránya a pártvezetésben, KISZ—vezetésben, a szakszerveze­tekben. Valamelyes változás mutatkozik a nők gazdasági vezetésben való elő-I 1] I ____________________________________________mmmJ

Next

/
Thumbnails
Contents