Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság X. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1970 (HU BFL XXXV.15.a/1)

1970-10-17

r n* -4o-Elismeréssel kell szólni a VILLESZ gyár, az ÉVIG, a Gyógyszer­­gyár, Porcelángyár, Duna Csokoládégyár, Fehérnemügyár, ZIM, Ve­gyipari Gépgyár fiataljainak jelentős társadalmi munkájáról. De az üzemeket lehetne tovább sorolni, mert az elmúlt va­sárnap, valamint a mai és holnapi nap kerületünkben 2 5 üzem fiataljai tartanak kongresszusi műszakot. Feltétlen elismerés hangján kell beszélni középiskolás fiataljaink nyári épitőtábori munkájáról is. Akár a termelésben, akár a politikában, de azt hiszem megállapíthatjuk, hogy fiatal­jaink megállják helyüket az élet minden területén. Ezt még annak ellenére is mondhatjuk, hogy a fiatalok egyes csoportjai, vagy tagjai gondot okoznak a szülőknek, munkahelynek, valamint külön­böző szerveinknek. Úgy gondolom, szólni kell arról a nagy segítségről, amit a kerületi Tanácstól kaptunk a fiatalok szabadidejének hasznos eltöltéséhez. A beszámolási időszakban felépült az Ifjúsági Klub, a balatonlellei úttörőtábor és a Kőbányai Ifjúsági Park. Azok a fiatalok, akik eddig az utcán ténferegtek, most kulturált körül­mények között szórakozhatnak, tanulhatnak. Az Ifjúsági Park át­lagos napi látogatottsága looo fő. De köszönet illeti azokat az üzemeket is, ahol az elmúlt időszakban kulturált, ifjúsági léte­sítményeket hoztak létre. Befejezésül szeretnék köszönetét mondani a kerületi Párt­­bizottságnak, a Pártbizottság vezetőinek, munkatársainak, hogy munkánk végzéséhez minden segítséget megadtak. Es a jelenlevő küldötteket kérem, tolmácsolják üzemeink vezetőinek, kommunistá­inak köszönetünket segítségükért, melyet a továbbiakban is igény­lünk. A Küldöttértekezletnek kívánok további eredményes munkát. Kovács Fcrencné elv társnő a Köb. Gyógyszerárugyár személyzeti vezetője. Tisztelt Pártértekezlet! Hozzászólásomban a káder- és személyzeti munka néhány kér­désével kívánok foglalkozni. Vállalati tapasztalataink is alá­támasztják azokat a megállapításokat, amelyeket a Pártértekez­let beszámolója tartalmaz, mind az eredmények, mind a további feladatok vonatkozásában. L---------------— ... ' ■■ /» ------------------------- --------------------------------C--

Next

/
Thumbnails
Contents